* * * HyoRin POV
* * *
Alig
hunytam be a szemeimet, amikor hallottam az ajtósúrlódást és megéreztem
JongHyun mámorító parfümjének illatát. A motoszkálásból ítélve lekuporodhatott
a kád mellé, de csak akkor nyitottam ki a szemeimet, mikor megéreztem
melegséget árasztó tenyerét a jobb vállamra simulni. Megemeltem a szemhéjaimat,
s egy csillogó mélybarna szempárba botlott a tekintetem. Egy édes mosollyal
egybekötve.
-
Szia, Prücsök – suttogta csendesen.
-
Szia – motyogtam, s éreztem, hogy a fülem tövéig vörösödöm, pedig ismervén
magam, nem is vagyok annyira pirulós típus, ám JongHyun pillantásától és
közelségétől még én is kellőképpen zavarba jöttem. – Öhm. – Nagyot kellett
nyelnem, hogy leplezzem lányos félelmeimet, de JongHyun parányi mosolya
valahogy mégis nyugalmat sugárzott.
-
Inkább mégis egyedül maradnál? – Ellökte magát a mosdó falától, mire hirtelen
válla után kaptam, félig kimászva a kádból, hogy megakadályozhassam a
távozásban. – Prücsök? – Hirtelen öltött paradicsomszínt magára, ahogy végigsiklott
rajtam mélybarna tekintetével. – Huh. – JongHyunból egy hatalmas levegővétel
szakadt fel, ujjaim még mindig ragaszkodóan kapaszkodtak erős vállába. – HyoRin
– sóhajtott fel ismét, majd felém fordulva, leküzdötte a kicsiny távolságot,
térdein támaszkodva magasodott fölém.
-
JongHyun? – pislogtam rá kérdő szemekkel, már nem is érdekelt, hogy félig kint
van mindenem a vízből, ahogyan az sem izgatott, hogy esetleg megfázhatok így.
-
HyoRin, ne haragudj rám, de~ – elhallgatott.
-
Igen? Mi az, JongHyun? – rebegtettem pilláimat, egyre nagyobb zűrzavar
keletkezett a fejemben.
Túl
sokáig azonban nem volt időm tanakodni, vagy akár mélázgatni az élet nehéz dolgain,
ugyanis a következő két szívdobbanásom között csak arra lettem figyelmes, hogy
JongHyun mancsai közrefogják az arcomat, orra milliméternyire van az enyémtől,
tekintetével az enyémet fürkészi, ajkai között forró sóhajok szöknek ki. Újra
és újra letuszkoltam a felgyülemlő gombócokat, s egyetlen lélegzetvételt
követően már JongHyunra tapadtam.
Szenvedéllyel
telve simította össze ajkainkat, dübörgő mellkasa az én nedves mellkasomhoz
feszült, kezei továbbra is arcomon pihentek, reszketve fontam lüktető nyakszirtje
köré tagjaimat. Magam sem értettem miért, de viszonoztam a felhevült csókot.
Visszacsókoltam. Újra és újra. Lassanként egyre követelőzőbben, egyre vadabbul
akartam érezni JongHyunt.
-
HyoRin – zihálta a csókunkba pillanatnyi elválásunkkor. – Ezt nem szabad
folytatnunk. – Mutató ujjával szakította el forró ajakpárját a számtól,
önkívületlenül pihegtem homlokomat az övének támasztva.
-
Miért nem? – szuszogtam csukott szemekkel.
-
Egyszerűen azért, mert nem akarok visszaélni a helyzettel. Most nagyon sérülékeny
vagy, és belebolondulnék, ha most ártanék neked bármivel is – súgta még mindig
nekem döntve kobakját.
-
Kérlek, JongHyun – hajoltam ajkaira, hogy újra érezhessem őket az enyémre
tapadni. – Tudom, hogy nem fogsz bántani – csókoltam meg nyakának ívét egy
ponton, mire megremegett az érintéstől.
-
HyoRin, ne kísérts – lihegte összeszorított szemekkel, ahogy végighúztam számat
torokívén. – Kérlek~.
-
Tudom, hogy te is szeretnéd – súgtam fülébe, majd érzékien fogaim közé
szorítottam fülcimpáját.
-
HyoRin – morogta vágytól fűtött hangon, bal kezének ujjait vörös tincseim közé
fúrta és rászorított. – Nem lehet, HyoRin. – Óvatos mozdulattal húzta el a
fejemet nyakából, majd ismét megtámaszkodott a homlokomon. – Sokkal fontosabb
vagy annál, minthogy most leteperjelek, és túllőjünk egy bizonyos célon. Nem
azért marasztaltalak, hogy a vége egy őrjítő szeretkezés legyen, hanem azért,
hogy biztonságban tudd magad a délután történtek miatt.
- Komolyan nem értelek, JongHyun – elhúzódtam
tőle, és oldalra döntött fejjel bámultam rá tovább. – Másodszorra akarsz kihagyni
egy ilyen alkalmat, mint ez?
-
Te pedig másodszorra kínálod fel úgy magad, mintha ez lenne a kötelességed.
HyoRin, hát tényleg nem érted, mire megy ki a játék? – kérdezte.
-
Játék? Te most játékot űzöl belőlem?! – fakadtam ki idegesen, ahogy egy szó
megütötte a fülemet. – Játékszernek nézel?
-
A fenébe is, Park HyoRin! – kiáltotta el magát ingerülten.
-
Hazamegyek! – vágtam vissza, majd teljesen felegyenesedtem a kádban, ezzel
JongHyun fölé magasodtam, a gyöngyöző habok lassan folytak végig a testemen.
-
Nem mész te innen sehova!
JongHyun
is felpattant a földről, megragadta a tarkómat és egy erős mozdulattal ajkaira
rántott. Olyan vadsággal csókolt meg, hogy majdnem beleszédültem. A következő
pillanatban mindkét karját csípőmre vezette, ösztönösen kulcsoltam össze
lábaimat keskeny derekán, ívben feszültem meg tagjai között. A szobájáig
bukdácsoltunk, idáig nedves hátam valami bársonyos anyaghoz ért, JongHyun pedig teljes testével fölém magasodott. Egész bensőmben remegtem, ahogy ott feküdtem JongHyun alatt, forró csókjai pedig csak egyre inkább elvették a maradék józan eszemet is...
* * * HyoMin POV
* * *
Amikor
TaeYeon beszélni kezdett TaeMin múltjának egy fontos részéről, egyetlen piciny
pillanatra megrémültem. Rettegtem, hogy bármikor megbánthatom, és én is egy
újabb heget ejtek a lelkén. Megőrjített a tudat, hogy könnyedén árthatok annak,
akit már-már rajongva szeretek. De tudtam, hogy TaeYeon mégis milyen választ
vár tőlem. Olyat, amivel megnyugtathatom.
TaeYeon
egy mosollyal reagálta le a szavaimat, s többre már nem is volt szükségem
feleletként. A könnyed társalgásunkat a telefonom pittyegése szakította félbe,
bocsánatot kértem legjobb barátnőmtől, és felmarkoltam a mobilomat az ágyamról.
JongHyuntól érkezett üzenet. Sietve nyomtam rá az olvasatlan levelet jelző
ikonra, majd izgatottan fürkésztem a benne rejlő sorokat.
HyoRin ma nálam alszik.
Nem kell tovább gondolnod semmit, mert nem fog történni közöttünk semmi. Nem
akarom ilyen állapotban hazaengedni! Jó éjt, HyoMin!
-
Minden rendben, Minnie? – rebegtette hosszú pilláit.
-
Ühüm – mormoltam. – Csak JongHyun írt üzenetet.
-
JongHyun? Mert? – pislogott. – Nem a nővéreddel kellene foglalkoznia? –
faggatott tovább.
-
Épp a nővérem miatt írt – nevettem fel könnyedén.
-
Hah?
-
Ő is azt írta, amit Rin mondott nekem a telefonban. – TaeYeon kidülledt
pupillája láttán rögvest folytattam is tovább a gondolatomat, mielőtt még
információhiány miatt sokkot kap a szobámban. – Felhívtam Rint, mert aggódtam
érte, mire sikerült annyit kiszednem belőle, hogy JongHyunnál alszik. Most
pedig JongHyuntól kaptam egy üzenetet ugyanezzel az információval, így végre
biztos lehetek a tervemben. Legalábbis egy részében mindenképp – mosolyodtam el
elégedetten.
-
Pontosan melyik részében is? – kulcsolta össze karjait a mellkasa előtt.
-
Abban, hogy JongHyun nagyon is érdeklődik a nővérem iránt, és ez a
megszelídítősdi annyira nem is tűnik rossz ötletnek.
-
Gondolod, hogy sikerül teljesíteni is?
TaeYeon
hangjában újabb kétséget fedeztem fel, de azt hiszem, mindezt joggal. Hiszen
egyáltalán nem bízott a nővéremben, arról nem beszélve, hogy általam nagyon is
jól ismerte a pasi ügyeit. Egy kicsit én magam is elbizonytalanodtam, elvégre
én is pontosan így vélekedtem a nővéremről és az állítólagos kapcsolatairól. De
JongHyun. JongHyunban volt minden reményem. Maga a tökély Rin számára, és amit
az üzenetben is írt, csak még inkább meggyőzött erről.
Nem
akarja hazaengedni, ergo aggódik a nővéremért. Azért szokás aggódnunk, akihez
érzelmileg fűződünk. Akár egy szimpla barátként, akár társként, de vonzódunk
hozzá. A korábbi beszélgetésünket
felidézve pedig hittem, hogy JongHyun már valamelyest egy társat próbál keresni
magának, nem pedig kalandot az életébe. Egyszerűen
össze kell jönnie ennek a tervnek!
-
Lassan mennem kell, Minnie – pillantott az órájára TaeYeon, majd halványpír ült
ki arccsontjára.
-
Tudnom kéne valamiről? – mosolyogtam TaeYeonhoz hajolva. – Csak nem WonShik van
a dologban?
-
Csak de – sóhajtotta felszabadultan. – És nem dolog, csak mozi.
-
Mozi után séta? – kérdezősködtem. – Vagy inkább valami izgalmasabb? –
húzogattam fel a szemöldökömet, hogy kicsikarjam az infókat a barátnőmből.
-
Ha annyira tudni szeretnéd, akkor mozi után éjszakai kószálást tervezett a
városban – bukott ki TaeYeonból vöröslő arccal.
-
Aww~!
-
Na! Hagyd abba! – vállamra csapott, mire mindketten hatalmas nevetésben törtünk
ki.
Sokáig
nem kuncoghattunk, mert ezúttal TaeYeon mobilja vetett véget az
örömködésünknek, s egyértelmű volt, hogy WonShik keresi őt a megbeszélt
randijuk miatt. Boldogan engedtem útjára a barátnőmet, majd ahogy becsuktam a
távozásakor a bejárati ajtót, hirtelen fojtogatni kezdett egy érzés. A magány.
Valakinek az észveszejtő hiánya. Egyetlen arc jelent meg előttem. Pontosabban
szólva, egyetlen éjfekete szempár. TaeMin. TaeMin jelenlétére volt szükségem,
hogy enyhítsen az érzésen. Mielőbb. Felrohantam a szobámba, s kihasználva az
alkalmat, a fürdőbe vonultam, hogy hosszú nyugodalmas perceket szerezhessek
magamnak a kádban ázva, közben pedig hallgathatom TaeMin andalító hangját a
szokásos esti telefonunknak köszönhetően.
* * * HyoJoo POV
* * *
-
Társkereső? – szólalt meg KiBum.
-
Ühüm – motyogtam.
-
Minek? – kapta rám a tekintetét, én pedig tudtam, hogy azonnal meg kell
nyugtatnom, különben a végén kombinálni kezd.
-
GwiBoon ötlete volt. Szerinte ezzel hamar találhatunk megfelelő partnert HyoRin
számára, így feltett pár hirdetést, azokat nézegettük most.
KiBum
megkönnyebbülten felsóhajtott, majd feldolgozva az információkat, kérdőn
pislogni kezdett. Éreztem, hogy mielőbb részletes beszámolót kell tartanom
KiBumnak, mert lehet, hogy a végletekig összezavarodik, aztán abból félreértés
kerekedik, majd összeveszéssel záródik. Ezt pedig egyáltalán nem akartam. Közelebb
fészkeltem magam KiBumhoz és az ölembe húztam a kezeit, összefontam ujjainkat.
-
Megtaláltam HyoRin cuccai között egy búcsúlevelet, amit HyunSeung írt neki a
szakításukkor – kezdtem bele hosszas monológomba. – Felhívtam GwiBoont, hogy
segítsen megoldani ezt az egészet, mert nem bírom nézni, ahogy Rin szenved, és
végleg kifordul magából. Egyszerűen képtelen vagyok elviselni, hogy elveszítem
a nővéremet egy pasi miatt. – KiBum ujjaira szorítottam aggodalmaim közepette,
s hirtelen könnybe lábadt a szemem saját elmélkedéseimtől.
-
GwiBoon pedig úgy gondolja, hogy épp egy társkereső lenne a jó megoldás a
nővéred problémájára? – kérdezte megértőn.
-
Igen, szerinte ez jó megoldás lehet.
-
És te mit gondolsz erről? – biccentette oldalra a fejét, ahogy egymás
tekintetébe merültünk.
-
Van némi kétségem az ügyben – vallottam be az igazat lesütött szemekkel. –
Plusz félek Rin reakciójától is, ha kiderül, hogy én mesterkedtem a háta
mögött.
-
Ezzel mondjuk egyet is tudnék érteni – kuncogta a fülembe, majd egy parányi
puszival illetett. – De mégis hogyan akarjátok ezt az egészet kivitelezni? –
tért vissza az eredeti témához.
-
Mire gondolsz, Bummie? – emeltem meg szemhéjaimat.
-
Valahogyan találkoznia kellene a kiválasztott fiúval, nem? – nevetett fel
könnyelműen.
-
Hát. Igen. Gondolom. Gondolom, ezt a húgod már ki is találta.
-
Azt még értem, hogy a srácokkal ti beszélitek le a találkákat, de a nővéredet
mégis hogy’ a bánatba veszitek rá, hogy elmenjen?
Ez
volt az a mondat, ami még inkább gondolkodóba ejtett. Hiszen odáig kivitelezhető
volt a dolog, hogy feltesszük a netre a hirdetést, jelentkezik rá néhány
lehetséges pasi, aztán Rin nevében megbeszélünk valamiféle találkát egyikükkel. De ha Rin nem tud róla, akkor hogyan is mehetne el a randira? Fuccs minden
tervünknek!
-
Akkor szerinted rossz ötlet ez az egész társkeresősdi? – pilláztam aprókat
KiBumra.
-
Nem feltétlenül. – A monitorra nézett, majd megint rám emelte csillogó
lélektükreit. – Akkor összejöhet a terv, ha például te beszélsz meg egy
vásárlói körutat Rinnel oda a találkahelyre, és te leszel az, aki nem megy el a
randevúra, HyoRin ellenben ott lesz, így létrejöhet az a vakrandi.
-
Mondtam már, hogy mennyire szeretem az eszed?! – ujjongtam KiBum nyakába
ugorva, mire megkapaszkodott a derekamban és magához ölelt.
-
Csak az eszemért vagy velem? – kuncogta a nyakamba hajolva.
-
Nem, paboya! – szorítottam meg egy szívdobbanásnyi időre, hogy tudassam vele,
ostobaságokat hord össze szemrebbenés nélkül. – Azért szeretlek, mert
szeretlek.
-
Ez jó indok. Elfogadom.
KiBum
előbújt a vállgödrömből, majd homlokra nyomott puszi után ajkaimat kereste meg,
hogy egy érzéki csókkal zárjuk a korábbi csipkelődésünket. Ahogy megéreztem a
forró ajakpárt számhoz érni, nem haboztam. Azonnal viszonoztam a negédes
mámort, belefeledkeztem KiBum mámorító gyengédségébe. Noha, rajta kívül soha
senkivel nem csókolóztam, talán az oviban volt egy kisfiú, akivel egyetlen
egyszer sikerült egy gyors szájra puszi, de az valljuk be, közel sem
hasonlítható egy igazi csókhoz; mégis KiBummal volt a legjobb ezt megtenni. S
nem is akartam már más ajkakat érezni, amik bőrömhöz érnek. Ha GwiBoon nem
toppan be egy magabiztos köhintéssel egyetemben, akkor pedig még tovább
tarthatott volna a szenvedélyesebbé váló játékunk.
-
Hol is tartottunk, HyoJoo? – pillázott vigyorogva. – Oppa? Kifelé! Női
csacsogáshoz neked nem kell asszisztálnod! – fonta össze mellkasa előtt a
karjait.
-
Én csak picit foglalkoztam a barátnőddel, amíg te enyelegni méltóztattál a
dolgozó szobában a barátoddal – nyújtotta ki a nyelvét megjegyzése végén.
-
Yah! Mi nem szoktunk WooHyunnal enyelegni! – csattant fel vérvörös színben úszó
arccal.
-
Hátperszehogynem! – vágott vissza önelégülten vigyorogva. – Csak fél órába
telik az, hogy letegyétek a telefont búcsúzáskor. – Ebben a másodpercben
landolt egy mamusz KiBum mellkasán, ami GwiBoon lábáról került le, ami egyenesen
vezetett egy testvéri párnacsatához, s amit még én sem úszhattam meg egyikük
révén sem.
Hello!
VálaszTörlésA napom legjobb pillanata volt, mikor megláttam, hogy hoztál egy új részt :) Még olvasás közbe sikerült megfeledkeznem a lábfájásomról is ^^
Ohh isten JongHyun egy lovag <3 Mind amiatt, ahogy Rinnel viselkedik, mind pedig, hogy még Minnienek is írt üzit. :)
Bummie és az Ő esze :'D
Örök hálám, hogy ma volt időd írni és megörvendeztettél egy csodás folytatással, köszönöm <3 Pusziii :*
Hali!
TörlésIgazán örülök neki, hogy sikerült picit kikapcsolnod, elvégre minden egyes Álomnak ez lenne a lényege...
JongHyun...hmm... <3 <3 <
Bummie-nak néha lehetnek jó ötletei is..akár... xD
Köszönöm, hogy írtál és nagyon örülök annak is, hogy ennyire tetszett a folytatás!
Cupp!