32. fejezet [16+]

* * * HyoRin POV * * *

- Játék? Te most játékot űzöl belőlem?! – fakadtam ki idegesen, ahogy egy szó megütötte a fülemet. – Játékszernek nézel?

- A fenébe is, Park HyoRin! – kiáltotta el magát JongHyun ingerülten.

- Hazamegyek! – vágtam vissza, majd teljesen felegyenesedtem a kádban, ezzel JongHyun fölé magasodtam, a gyöngyöző habok lassan folytak végig a testemen.

- Nem mész te innen sehova! – fújtatott.

JongHyun is felpattant a földről, megragadta a tarkómat és egy erős mozdulattal ajkaira rántott. Olyan vadsággal csókolt meg, hogy majdnem beleszédültem. Alsó ajkamba harapott hevességében. A következő pillanatban mindkét karját csípőmre vezette, ujjait a fenekembe mélyesztette, s ösztönösen kulcsoltam össze lábaimat keskeny derekán, ívben feszültem meg tagjai között.

A szobájáig bukdácsoltunk, idáig nedves hátam valami bársonyos anyaghoz ért, JongHyun pedig teljes testével fölém magasodott. Egész bensőmben remegtem, ahogy ott feküdtem JongHyun alatt, forró csókjai pedig csak egyre inkább elvették a maradék józan eszemet is. Felhúztam a combjaimat, hogy egy bizonyos helyen sokkalta jobban érezzem. A csókba nyögtem, amikor megéreztem a keménységét lábaim között, JongHyun is elengedett egy morgást.

Megkapaszkodtam nyakában, miközben lassan ringatni kezdtem alatta csípőmet, egyre jobban éreztem büszkeségét dagadni odalent. Nem akartam megállni, mindenemmel JongHyunra vágytam, s ezt önkényesen is a tudomására hoztam. Egyetlen határozott mozdulattal téptem le a pólóját, majd tapadtam is fedetlen mellkasára, hogy formásan kidolgozott kockáit is érezhessem ajkaimhoz érni. Újabb és újabb visszafogott morgás hagyta el kissé duzzadt ajakpárját, s tudtam, hogy nem lehet visszaút.

Kapkodva kezdtem kihámozni a nadrágjából is, majd odaérve az alsóját vettem száműzetésbe. Hirtelen felkapta a fejét a vállgödrömből, ködös tekintettel nézett a szemembe. Már hajoltam is vissza ajkaira, amikor hátrébb húzta a fejét, hogy eltávolodjon. Lassan végigvezette rajtam csillogó szembogarait, majd megint összeakadt a pillantásunk.

- JongHyun? – ziháltam kissé rekedtes hangon.

- HyoRin. Nem akarlak bántani – csúsztatta tenyerét arccsontomra.

- Nem bántasz. Épp ellenkezőleg – csókoltam bele mancsába, majd közelebb hajoltam hozzá, hogy száját érje a következő. – Gyere, folytassuk. Tudom, hogy te is szeretnéd – suttogtam érzékien.

- És mi lesz holnap, HyoRin? – kérdezte teljes komolysággal.

- Mi lenne? – értetlenkedtem.

- Én is ezt kérdezem, HyoRin. Mi lesz holnap? Vagy holnapután. Egy hét múlva? Csak elsétálunk egymás mellett, mintha mi sem történt volna? Létezünk úgy, mint eddig a percig?

- JongHyun? – Még mindig nem fogtam fel, hogy miért kérdezget ilyeneket.

- Mit akarsz tőlem, HyoRin? Akarsz velem lenni?

- Nem egyértelmű? – mozdítottam meg a csípőmet JongHyun alatt, hogy nyomatékosítsam válaszomat.

- Csak erre az éjszakára akarsz, HyoRin? Csak arra kellek, hogy feledtessem veled a délután történteket? Kihasználnál engem is, mint a többi férfit az életedben?

- Nem – motyogtam lesütött szemekkel, alig hallhatóan. – Azt mondtad, hogy nem tudnál bántani. Én elhittem neked, JongHyun – dünnyögtem. – Elhittem, mert egy röpke időre megbíztam benned. De hibáztam. Nem kellett volna.

- Hibáztál? Miért gondolod, hogy hibáztál? – hajolt vissza hozzám, alkarjaival megtámaszkodott a fejem mellett.

- Mert most is épp azt teszed, mint a többi férfi az életemben. Heget ejtesz rajtam.

- Azért, mert óvni akarlak saját magadtól, nem jelenti azt, hogy heget kapsz tőlem is. Épp ellenkezőleg. Védeni akarlak, magadtól is. Ismerjük meg inkább egymást, hadd udvaroljak neked, ahogy azt egy kapcsolatban kell, s amikor mindketten megértünk arra a pillanatra, akkor ígérem, hogy itt sem fogok csalódást okozni neked. Ha tényleg velem akarsz lenni, akkor végigjárjuk a lépcsőfokokat, amik egy kapcsolathoz kellenek.

- JongHyun – mormoltam kissé elégedetlenül. – Miért nem lehet, hogy egyszerűen csak együtt vagyunk?

- Mert én azt a HyoRint szerettem mindig is, akit még HyunSeung előtt ismertem – puszilta meg bal kulcscsontomat, aztán megint mélyen a szemembe nézett.

- Az a HyoRin már rég meghalt. Megölte a lelkét HyunSeung – feleltem könnyeimmel küszködve.

- Akkor majd én feltámasztom, hogy örökké éljen. – Ezzel ajkamra hajolva némított el.

* * * HyoMin POV * * *

Megengedtem a kádat egy kicsit forróbb vízzel, amibe öntöttem kellő mennyiségű habfürdőt és természetesen némi levendulaolajat is csurgattam hozzá. Csakis annyit, hogy ne bódítson el, de azért kellőképpen ellazítsa az érzékszerveimet. Míg a kád megtelt a vízzel, addig átcsoszogtam a hálómba a telefonomért és odakészítettem a kicsiny szekrényre. Ledobálva a ruháimat, elmerültem a gyöngyöző habokban.

Szinte még el sem helyezkedtem igazán, amikor ütemesen rezegni kezdett a mobilom, s mosolyogva nyúltam is érte.

- Szia, Minnie-yah - beleremegtem a dallamba, ami fogadott a vonal túloldalán, túlságosan varázslatos volt.

- Szia, TaeMin-ah - pirultam el kissé.

- Hogy' vagy, Gyönyörűségem? Milyen volt a napod? - érdeklődött, amitől akaratlanul is elmosolyodtam.

- Nem rég váltunk el, azóta túl sok dolog nem történt velem, TaeMin-ah.

- Akkor csak nekem tűnik egy örökkévalóságnak, mire újra láthatlak - mormolta csalódottan. - Mit csinálsz most?

- Fekszem a kádban - feleltem könnyedén.

- Hm. - TaeMin elhallgatott, de egy parányi kuncogást még elfojtott előtte.

- TaeMin-ah? - szólongattam. - Hahó? Itt vagy még? Hallasz? TaeMin-ah?

- Igen, itt vagyok. Csak elgondolkodtam.

- Elgondolkodtál?

- Igen. Szoktam néha.

- Micsodán gondolkodtál?

- Mindenfélén, de most a legfőképpen rajtad.

- Rajtam? - hebegtem meglepetten.

- Ühüm. Rajtad.

- Pontosítanád egy kicsit? - kíváncsiskodtam félénken.

- Ebben a pillanatban épp azon merengtem, hogy milyen jó lenne megmosni a hátad és megszárítani a hajad fürdés után.

- T. Tae. TaeMin. - Köpni-nyelni nem tudtam a szavaitól, olyannyira váratlanul értek.

Végül összeszedtem magam és kipréseltem a torkomból néhány szót is a hebegésen kívül. Szerettem volna valami biztatót is mondani a hallottakra, de nem akartam hiú ábrándba ringatni. Amíg Rint nem győzöm meg az ellenérvekről, addig eszem ágában sincs áthívni magunkhoz. Huzamosabb ideig semmiképp sem. Pedig annyira jó lenne, ha végre TaeMin mellett tölthetnék egy teljes éjszakát, aztán az egész napot. Kis híján belefájdult a szívem a gondolataimba, amikor hallottam HyoJoo hangját a földszintről engem szólongatni.

Nehéz szívvel búcsúztam el TaeMintől, de mivel neki is kelnie kellett a tánciskola miatt, így hamar rá tudtam venni az elköszönésre. Majdnem elhűlt a víz, mire végeztem, sietve törölköztem meg, majd kapkodtam is magamra a ruháimat, hogy végül válthassak két szót a húgommal. Ráadásul el akartam újságolni neki, hogy mire tudtam rávenni JongHyunt és a nővérünk sikeresen nála is tölti ezt az estét. Semmi nem ronthatta el a kedvemet, s ahogy a földszintre értem, már ugrottam is HyoJoo nyakába, hogy együtt örülhessen velem.

- Unnie! Van egy nagyon jó hírem! - fogadott széles vigyorral az arcán.

- Nekem is! - ujjongtam hozzá hasonlóan.

- Előbb én! - vágott közbe izgatottan.

- Egész nap erre vártam! – próbálkoztam a fölényt megszerezni.

- Na~, kérlek, Unnie! Hadd én! – könyörgött csillogó szemekkel.

- Legyen! - bólintottam. – Mi az, amit ennyire el akarsz újságolni?

- GwiBoonnál voltam most délután, és sokat gondolkodtam a nővérünkről.

- Igen? Figyelek – szenteltem teljes figyelmet a húgomnak.

- Kitaláltuk GwiBoonnal, hogyan tudnánk normális pasit szerezni Unnie-nak! Csinált is a nevében legalább öt hirdetést, amire bőven akadt jelentkező. Már csak meg kell szerveznünk, hogy Rin elmenjen a vakrandikra, de erre KiBumnak lett egy nagyon remek ötlete. Na? Mit szólsz? – vigyorgott önfeledten, én viszont szabályosan sokkot kaptam a hallottaktól.

- Hogy mi van?! – bukott ki belőlem rögtönzött válaszom, azt sem tudtam, mégis mit feleljek erre az egészre, hiszen a saját húgom húzta keresztül a számításaimat.

- Unnie? – pillázott rám nagyokat értetlenségében. – Talán valami rosszat mondtam?

* * * HyoJoo POV * * *

Sötétedésig párnacsatáztunk KiBumékkal, amit mindig az idősebb testvér nyert. Kicsit egyhangúnak éreztem a viadalt, de sajnos még én sem tudtam elég jó hátvéd lenni GwiBoon számára. Ugyanis valahányszor rám mosolygott a bátyja, bennem annyiszor állt meg az ütő, és nem tudtam normálisan reagálni a körülöttem zajló szituációkra. Így esélyes volt a vereség és a maximális férfiúi győzelem.

Miután kifújtuk magunkat, GwiBoon a fürdőbe rohant, hogy előbb letusolhasson, ugyanis ha KiBum bekeveredik a fürdőbe, akkor bizony nem kerül elő egyhamar. Úgy két, két és fél óra elteltével. GwiBoon távozása után megragadtam a mellettem heverő párnák egyikét, majd sorban rendezgetni kezdtem őket. Lehetőleg mindegyiket a megfelelő helyre és pozícióba.

- Jól vagy, Jagiya? - zökkentett ki KiBum hangja merengésemből.

- Ühm. Persze. Csak kicsit elfáradtam a párnacsatában – mosolyogtam elnyűtten.

- Azt elhiszem – kuncogta, ahogy a hátam mögé lépett és átkarolt. – De nagyon ügyesen küzdöttél – puszilt bele nyakamba.

- Köszönöm – pironkodtam szégyenlősen.

- Mikor szeretnél hazaindulni? – fordított meg karjai között, majd mellkasára vont ugyanazzal a mozdulattal.

- Hm – sóhajtottam fel. – Nem tudom – bújtam bele tagjaiba.

- Inkább itt aludnál a húgomnál? – mosolyogta.

- Hah? – megemeltem a fejemet és KiBumra néztem.

- Vagy nálam? – incselkedett, hogy teljes zavarba hozzon kérdésével.

- Nem. Vagyis... én. Uhm... nem is tudom... Én – hebegtem vörösen izzó arccal.

- Semmi baj, Jagiya. – Egy apró puszit nyomott a homlokomra, aztán mélyen a szemembe nézett. – Elérkezik még az a nap, amikor minden éjszakát együtt töltünk.

Óvatosan lehajolt hozzám, s gyengédséggel telve simította össze ajkait az enyémmel. Beleszédültem a negédes mámorba, közelebb léptem KiBumhoz és átkulcsoltam nyakát karjaimmal. Elvesztem az ölelésében és a szerelmében. Minden egyes pillanat maga a mámor KiBum társaságában, s egyre biztosabb lettem a saját érzéseimben. HyoRin tévedett a férfiakat illetően.

Lehet, hogy vannak, akik pontosan olyanok, mint amilyennek lefestette őket, de vannak a tökéletes ellentétek is. Ahogyan KiBum is egyikük. Minden porcikámban éreztem, hogy KiBum teljes szívével szeret, nem tudna és nem is akarna sohasem bántani. Éreztem. Legbelül. A szívem legmélyéről. Már nem érdekelt, hogy HyoRin mit gondol, vagy milyen tapasztalatai vannak a férfiak terén, nekem nem volt szükségem több győzködésre velük kapcsolatban. KiBum rácáfolt minden elméletre, s ez nekem éppen elég volt a boldogságomhoz.

Érzékien elszakította ajkainkat, majd még egy parányi csókot lehelt a számra és homlokával megtámaszkodott az én homlokomon. Boldog voltam. Felhőtlenül boldog.

- Lassan tényleg indulnom kellene – pihegtem némi csalódottsággal.

- Igen. Későre jár – suttogta ő is elégedetlenül.

- Még elköszönök GwiBoontól, aztán hazaindulok.

- Még elköszönsz a húgomtól, aztán beülünk a kocsiba és hazaviszlek – szorította meg kissé a derekamat, hogy tudatosítsa terveit.

- Rendben – biccentettem.

- Elmondod a nővérednek, hogy mit találtatok ki? – érdeklődött.

- Igen, nagyon várom. Remélem, hogy örülni fog a híreknek! – mosolyogtam.

- Biztos vagyok benne, Jagiya – nyomott egy puszit az orrhegyemre.

- Már itt is vagyok! – robbant be a szobájába GwiBoon, ezzel szétröppentve minket. – Na! Ne itt éljétek ki a vágyaitokat! Van nektek saját rezidenciátok is! – hessegetett arrébb minket.

- Jól van, jól van, hugi. Megyek, átöltözöm és hazaviszem a barátnődet.

- Jól teszed! – biccentett GwiBoon.

- Odalent várlak – kaptam egy gyors arcra puszit, aztán már el is robogott a szobából.

Elköszöntem GwiBoontól, s meg is egyeztünk, hogy holnap megbeszélem azt a randit valamelyik sráccal. Alig vártam, hogy végre megoszthassam HyoMinnel is a híreket, s velem együtt örülhessen. Amikor viszont ez megtörtént, HyoMin cseppet sem úgy reagált, ahogy én azt elképzeltem. Sőt. Mintha valami nagyon rosszat csináltam volna. Olyan szemekkel nézett rám, hogy féltem, a tenyereimben landolnak szemgolyói. De mégis miért reagált így?