30. fejezet

* * * HyoRin POV * * *

- JongHyun. Én – hebegtem zavarodottan.

- Cssh. HyoRin, cssh. Nincs semmi baj – duruzsolta lágy hangon, ahogy erős karjait derekam köré fonta. – Soha nem foglak bántani. Nem tudnálak.

Nem tudtam, hogy hihetek-e JongHyunnak, így hosszú idő óta először a szívemre hallgattam a vágyaim helyett. Hagytam, hogy az érzéseim diktáljanak, a testi örömöket pedig magam mögött hagytam. Maradtam. JongHyun ölelő és vigasztaló karjaiba bújva.

- Nem lesz semmi baj – suttogta halkan, miközben bal kezével hajamat simogatta, majd egy parányi puszit nyomott fejbúbomra.

- Megígéred? – dünnyögtem nyakába temetett arccal, mintha csak egy óvódás kislány lennék, aki elveszett a hatalmas áruházban.

- Ma este itt maradsz velem, rendben? – Csupán egyetlen határozatlan biccentéssel feleltem JongHyunnak, mert még magam sem tudtam, vajon képes leszek-e türtőztetni magam a közelében és az éj leple alatt nem fog felülkerekedni a kémiai vonzódásom.

Persze sokáig nem tarthatott a meghitt együttlétünk, mert alig pár perccel később rezegni kezdett a telefonom. Az idősebbik húgom neve villogott a kijelzőn, cseppet sem kívántam most dumcsizni egyik testvéremmel sem. Magányra vágytam. Egyedüllétre. Csak JongHyun társaságát tudtam elfogadni. Miután rövidre fogva közöltem HyoMinnel, hogy a ma estét JongHyunnal töltöm, kinyomtam a telefonomat, majd egy laza mozdulattal le is némítottam, hogy ne legyen további gondom rá.

JongHyun az ágy végén ücsörgött, kíváncsi szemmel fürkészte az arcomat, majd amikor a telefonomat visszacsúsztattam a táskám mélyére, a csuklómra fogott és az ágy lábához húzott óvatosan. Mellé zuhantam.

- Készítek neked egy fürdőt, jó? – szólalt meg kisvártatva.

- Igazán nem kell, JongHyun – ellenkeztem rögvest, de nem úgy tűnt, mintha ez lehetséges lenne.

- Jót fog tenni. Hidd el. – Újabb puszit nyomott az arccsontomra, majd az orrom hegyét is parányi érintéssel illette. – Mindjárt visszajövök.

- Ühüm – dünnyögtem magam elé alig hallhatóan, szinte abban a pillanatban szöget ütött a fejemben a gondolat, hogy mégis mit fogok felvenni utána, de JongHyun mintha a gondolataimban olvasott volna.

- Amíg te picit relaxálsz, addig kérek egy pólót a húgomtól, tiszta törölközőt pedig találsz a mosdó alatti szekrényben. Így jó lesz? – elmosolyodott, majd egy gyors mozdulattal felpattant mellőlem és már el is somfordált a fürdőbe.

Pár percet vártam még mindig JongHyun szobájában gubbasztva, majd erőt véve magamon, előcsoszogtam a hálóból és a fürdő felé vettem az irányt. Belépve a kicsiny helyiségbe, megmentőm hátába botlottam, majd lazán megfordult, lekapta a mosdó melletti tartóról a törölközőt és gondosan megszárítgatta puha mancsait. Közben pedig alkalomadtán egy-egy mosollyal jutalmazott, ahogy hallgattuk a kádban egyre gyülemlő forró víz csobogását. A tetején lévő buborékáradat akaratlanul is örömmel töltött fel.

- Remélem, szereted a levendula illatot. – Közelebb ballagott hozzám, majd megállva előttem a kezeimre fogott. – Nyugodtan zárkózz be, addig maradhatsz, ameddig csak szeretnél. Én a szobámban leszek. – Ezzel ellépett mellőlem, de hirtelen az ujjaira szorítottam. – Hm? Mi az, Prücsök? – nézett rám kíváncsi szemekkel. – Van valami baj? Mégsem szereted a levendulát? – faggatott.

- Ühm. Nem. Vagyis – hebegtem zavaromban. – Ami azt illeti, nagyon is szeretem a levendulát – mormoltam.

- Akkor? Mi baj, Prücsök? – húzódott még közelebb.

- Ühm. JongHyun? – Oldalra biccentette a fejét. – Baj lenne. Ühm. Szóval. Ha nem. Ha nem akarod. Vagyis. Igazán nem muszáj. Én csak. Szóval én arra. Arra gondoltam. Hogy. Ühm. Szóval. Szerinted.

- Nem akarsz egyedül maradni? – súgta a fülembe.

- Túl sokat kérek? – pillantottam fel rá vérvörös arcszínben úszva.

- Nem – sóhajtott fel. – Ha bebújtál a habok közé, akkor visszajövök, és itt maradok, amíg szeretnéd – nyomott egy puszit az arcomra, majd sebbel-lobbal ki is ment a fürdőből, én pedig ledobáltam magamról a már kissé leszaggatott gönceimet és a forró habokba merültem.

Alig hunytam be a szemeimet, amikor hallottam az ajtósúrlódást és megéreztem JongHyun mámorító parfümjének illatát. A motoszkálásából ítélve lekuporodhatott a kád mellé, de csak akkor nyitottam ki a szemeimet, mikor megéreztem melegséget árasztó tenyerét a jobb vállamra simulni. Megemeltem a szemhéjaimat, s egy csillogó mélybarna szempárba botlott a tekintetem. Egy édes mosollyal egybekötve.

* * * HyoMin POV * * *

Ahogy azt a telefonban mondta, TaeYeon tíz perc elteltével már a csengőnkön tenyerelt. Rögvest betessékeltem, aztán már vonszoltam is magam után a szobámba. Kicsit meglepetten pislogott rám, de ahogy lenyomtam az ágyra, és nekikezdtem a hosszú mesének, TaeYeon tekintete kitágult, én meg csak vigyorogtam rá boldogságomban.

- Ha nem a bátyámhoz van köze a százwattos vigyorodnak, akkor mégis mi a fenének tudsz ennyire örülni? – pislogott kissé már morcosan.

- Mondtam a telefonban, hogy HyoRin miatt szeretnék beszélni veled.

- Mondtad – morogta az orra alatt, teljesen elkámpicsorodott arccal. – Akkor térjünk is a lényegre – fújtatott egyet. – Szóval? Mi van a bolond nővéreddel? Hogy’ értetted, hogy megtalálta a helyét valaki mellett?

- Úgy, ahogy mondtam! – csattantam fel, amivel kellőképpen megleptem TaeYeont.

- De mégis ki az? – rebegtette rám hosszú pilláit.

- JongHee bátyja.

Ezzel a kijelentésemmel TaeYeont szabályosan sokkoltam. Szinte hanyatt vágódott a szőnyegen, olyannyira meglepődött, az én százas vigyorom pedig lassanként vissza is tért. Barátnőm tekintetében viszont még mindig csak az értetlenség csillogott, és egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy ez egyhamar nem is fog változni. Kénytelen voltam mielőbb belekezdeni a mesébe, különben TaeYeon keresztbe lenyel, aztán persze faképnél is hagy.

- Miért is került képbe JongHee bátyja? – szólalt meg kisvártatva.

- Mert megkértem rá.

- Te? – kidülledt szemekkel meredt rám tovább, azt hittem, hogy szívrohamot kap, ha még egy mondatot kiejtek a számon.

- Igen, én. Sokat beszélgettem JongHyunnal és nem jutott más ötlet az eszembe, csak az, hogy ő lehet az egyetlen, aki képes hatni a nővéremre. Elvégre a húga a legjobb barátnője.

- De nem is ellenkezett? – kérdezősködött tovább.

- Azt nem mondtam, hogy olyan gyorsan bele is ment a dologba – nevettem el magam, mikor felidéztem a JongHyunnal folytatott beszélgetést, de folytattam is tovább a mesélést. – Szóval azért kellett egy kicsit győzködnöm JongHyunt, de mikor rájöttem a titkára, akkor tudtam, hogy nem is kell többet mondanom, csak egyszerűen meggyőznöm, hogy HyoRin a tökéletes nő a számára.

- Titkot? Milyen titok? – pislogott nagyokat legjobb barátnőm.

- Most ez annyira számítana, Yeonnie? – feleltem kérdéssel a kérdésre, nem éreztem úgy, hogy annak a beszélgetésnek minden mozzanatát meg kellene osztanom TaeYeonnal, hiszen JongHyun egyedül nekem mesélt a barátnőjéről.

- Miért? Olyan nagy titok? – ellenkezett.

- Nem, azért annyira nem nagy titok, de mivel JongHyun bizalmasan mondta el, így nem hiszem, hogy jogom van hozzá, hogy ezt egy harmadik személynek átadnám. Elvégre te sem díjaztad volna, ha Raviról kezdek beszélgetni, mondjuk épp Rinnel.

Ez az egy indok pedig éppen elég volt TaeYeonnak, hogy ne is faggasson tovább JongHyunról, hanem helyette tényleg inkább a komolyabb témáról dumálnánk. HyoRinről. TaeYeon belátta, hogy most is igazam van, egy vállrántással beletörődött, hogy nem fogom elmondani JongHyun gondolatait, így inkább a nővéremről folytattuk tovább a diskurzust.

A végén TaeYeon elégedetten bólintott, hogy jó döntést hoztam azzal, hogy JongHyunt kértem meg arra a komoly szerepre, miszerint megszelídíti HyoRint, s persze ahogy kiveséztük ezt a témát, legjobb barátnőm át is tért az őt jobban izgató beszélgetésre. A bátyjára és rám. A kapcsolatunkra.

- Jól viselkedik veled a bátyám? – bújt közelebb hozzám, majd fejét a vállamra hajtotta és közben piszkálgatni kezdte a szőnyeg rojtjait.

- Miért ne tenné? – kérdeztem vissza balgán.

- Nem tudom. De ugye nem fogod bántani őt, Minnie? – TaeYeon hangja megremegett, ahogy újabb kérdést tett fel nekem.

- Ezt most miért kérdezed, Yeonnie? Miért? Miért bántanám? Vagy most, most mire gondolsz? – TaeYeon lassan felemelte a fejét és kissé könnyes szemekkel nézett rám.

- Minnie – sóhajtott fel nehézkesen. – Van valami, amit még te sem tudsz a bátyámról és a múltjának egy részéről.

- Yeonnie? – rebegtettem pilláimat teljes döbbenetségben úszva.

- TaeMinnek volt egy barátnője, aki hatalmas heget ejtett a bátyám szívén. Őszintén szólva, csodálkozom, hogy képes volt belevágni veled, de örülök neki. Komolyan örülök, hogy te vagy TaeMin mellett. Csak emlékszem rá, hogy a bátyám mennyire összetört, mikor szakítottak a lánnyal.

- Hah? - A torkomon akadt a következő lélegzetvételem.

- A bátyám kisgyerekkora óta fülig bele volt zúgva ebbe a lányba, és mikor középiskolás lett, végre összeszedte a bátorságát, hogy udvarolni kezdjen neki. Szépen alakult minden, úgy tűnt, hogy nagyon is szereti a bátyámat. TaeMin el is határozta, hogy megkéri a kezét, mert vele képzeli el az életét, viszont aznap, mikor megvette a gyűrűt, a bátyám meg is látogatta ezt a lányt.

- Folytasd - pihegtem alig hallhatóan.

- Uhm. Volt kulcsa a lakáshoz, és mikor benyitott a hálóba, akkor. Hát. Szóval.

- Igen? - rettegtem a választól.

- A bátyám félreérthetetlen helyzetben találta a barátnőjét egy másik sráccal. A riválisával. Aznap összetört a bátyám, és féltem, hogy soha nem lesz már a régi. De miután komolyabban udvarolni kezdett neked, akkor tudtam, hogy újra az lehet, aki egykoron volt. A bátyám.

- Teljes szívemből szeretem a bátyádat és soha, soha nem lennék rá képes, hogy bántsam. Sehogyan sem. Úgy szeretem, ahogy te WonShiket. - TaeYeon elmosolyodott.

* * * HyoJoo POV * * *

Szinte már felemésztett a saját önmarcangolásom, amikor hangos pittyegéssel jelezte a laptop az új üzenetet. Valaki megtalálta a nővérem hirdetését és megtetszett neki. Aztán egy második és egy harmadik érkezett, utána pedig szép sorban a többi. Mindegyikre legalább tizenöt jelentkező akadt, s nekünk csak ki kellett választanunk a megfelelő partnert. Nehéz döntésnek bizonyult. A számomra mindenképp.

- Na, lássuk csak! – GwiBoon dörzsölni kezdte a tenyereit, majd egy széles vigyorral egybekötve lassan visszahúzta az ölébe a laptopot.

- Találtál is valakit? – kérdeztem félve.

- Ami azt illeti, van nem is egy jóféle – kuncogta.

- Jóféle? Mégis mire gondolsz, Unnie? – GwiBoon mellé kucorodtam és kukucsáltam a kijelzőre. – Ő is? – mutattam az előttem megjelenő fényképre.

- Ühüm – bólogatott elégedetten. – Öhm. Mindjárt mondom is, mit lehet róla tudni. – Kattintott még kettőt, s megjelent egy új ablakban a leírás a férfiról. – Khm. Tehát Kim JunSunak hívják, harmincéves, üzletember, szereti a finom kávét, a jó parfümöt és a macskákat.

- Macskás fazon? Fura – mosolyodtam bele, aztán GwiBoon már klikkelt is egy másik névre. – Róla mit lehet tudni.

- Hm. Choi JunHong, huszonkét éves, táncos, szereti a jó zenét, Spongyabobot és sétálni a tengerparton.

- Spongyabob? – Hangosan felnevettem, úgy éreztem, hogy ez a srác még kicsit gyerek lesz HyoRin mellett. – Valaki más? Mondjuk, ő? – mutattam az egyetlen fekete-fehér fotóra.

- Ő Choi SeungHyun, szintén harmincéves, rossz szokása, hogy dohányzik, viszont imád enni, jót beszélgetni és régi filmeket nézni. Nekem szimpi! – ujjongott GwiBoon, nekem kevésbé tetszett, hogy nikotinnal mérgezi magát.

- Neked tetszik még valaki? – pillantottam GwiBoonra, aki bólintott egyet, majd két másik jelentkező fényképét vette elő.

- A tetovált srác Park JaeBum, az öltönyös meg Park JungSoo. De nem testvérek! – nevette el magát, majd az elsőként nevezett férfi fotójára kattintott, hogy picit jobban megismerhessük. – Hát, sokat nem árult el magáról, azon kívül, hogy szereti a tetoválásokat.

- Még a korát is titkolja?

- Ja, azt nem. Harminc éves ő is. Szeret dalszövegeket írni, és ha valakit szeretne jobban megismerni, akkor ő is elárul magáról három titkot az első randi alkalmával.

- A másik? Az a Park JungSoo.

- Harminckét éves, szintén üzletember. Szereti a könnyű ételeket, a kellemes zenét és a szép mosolyú lányokat. Szívesen visz virágot az arra érdemesnek és esténként egy andalgás a városban, könnyed kikapcsolódás a számára.

- Hm. Jól hangzik – mosolyogtam GwiBoonra.

- Neked ő tetszik a legjobban?

Ahogy végigolvastam még egyszer a kiválasztott partnereket, megpróbáltam HyoRin fejével gondolkodni: ki mellett tudnám elképzelni az életem egy részét, ki lenne az, akire számíthatok, aki képes lenne az éjszaka közepén is átjönni, hogy vigaszt nyújtson. Mély elmélkedésem közepette csak arra lettem figyelmes, hogy minduntalan KiBum arca bukkan fel lelki szemeim előtt. Hiszen, már nem is HyoRin fejével gondolkodtam, hanem a sajátommal. Talán azért, mert annyira hiányzott már, hogy egyre nehezebben vertem ki a fejemből, s talán azért is, mert éppen olyan szerelemre vágyott HyoRin is, amiben nekem volt részem.

- Mindjárt visszajövök! – fogott a vállamra GwiBoon, aztán felkapta a mobilját és az ajtóhoz iparkodott. – Tudod, ilyenkor szoktunk WooHyunnal videotelefonálni és nem szeretném kihagyni. Nem baj? Vagy nagyon sietsz? – fordult vissza az ajtóból.

- Menj csak – biccentettem az állammal GwiBoonnak, aki szélesen vigyorogva kisomfordált a hálóból.

- Bejöhetek? – bukkant fel KiBum fejbúbja a következő másodpercben, az én szívem pedig heves dübörgésbe kezdett.

- Persze! – feleltem nem leplezvén az örömömet. – GwiBoon telefonál.

- Tudom. Épp az előbb gyalogolt belém, és gondoltam, hogy míg elfoglalja magát, addig kihasználom a helyzetet. – KiBum az ágyra kucorodott s egy másodpercre a monitorra pillantott. – Társkereső? – szólalt meg.

- Ühüm.

- Minek? – kapta rám a tekintetét, én pedig tudtam, hogy azonnal meg kell nyugtatnom, különben a végén kombinálni kezd.

- GwiBoon ötlete volt. Szerinte ezzel hamar találhatunk megfelelő partnert HyoRin számára, így feltett pár hirdetést, azokat nézegettük most. – KiBum megkönnyebbülten felsóhajtott, majd feldolgozva az információkat, kérdőn pislogni kezdett.