29. fejezet

* * * HyoRin POV * * *

- Mint például? – pislogtam JongHyunra, éreztem, hogy a szívem feljebb kúszik és vad kalapálásba kezd a torkomban.

- Például? – Lassan közelebb hajolt, bal tenyerét arcomra simította. – Például, ha most elhúzódnál. Akkor csalódnék – súgta ajkaimtól néhány milliméterre, majd megszüntette a távolságot közöttünk.

Akaratlanul fogadtam el JongHyun közeledését, a forróság, ami kívánatos ajkaiból áradt, megrészegített. Minden korábbi szenvedésem és kicsordult könnyem odalett. Varázsütésre tűntek el az elmémből és a szívemből egyaránt. Minden tátongó sérülésem begyógyult, még halvány sebhely sem maradt utánuk. Visszacsókoltam. Újra és újra viszonoztam az érintést, lassanként egyre inkább belefeledkezve az érzésbe. Finoman fogaim közé szorítottam alsó ajkát, mire egy visszafogott kuncogás szaladt ki a torkán.

Bal keze tovább siklott, immáron tarkómnál éreztem meg puha ujjbegyeit játszadozni, amik fokozatosan kúsztak feljebb és túrtak bele zilált tincseimbe. Az ajkaira húzott. Még jobban és jobban. Egyre szenvedélyesebb lett a csókunk, mikor már azon kaptam magam, hogy JongHyun ölében ülök, combjaimmal az ő lábait fogom közre. Tenyereim mellkasára tévedtek, éreztem, ahogy lüktet a szíve a bordái között, s a levegőnk apránként fogy el. Ösztönösen kapaszkodtam meg a nyakában, aztán a következő másodpercben az ágyra nyomtam. A csókba sóhajtott.

- HyoRin – zihálta elfojtott hangon, mikor hirtelen megdermedtem.

- Igen? – súgtam, ahogy fülénél kezdtem játékosan harapdálni.

- HyoRin. Várj. Várj egy kicsit. – Mindkét csuklómat megfogta, kihámozta a karjaimat a nyakából és lehúzott magához. – Kérlek. – Gyengéden átölelt.

- Nem szeretnéd? – pihegtem, ahogy a folytatásra bíztattam az újabb csókokkal.

- Nem erről van szó – bújt bele a nyakamba, s egy parányi puszit nyomott a kulcscsontom fölé. – HyoRin, én nagyon kedvellek, talán jobban is, mint kellene. Arról nem beszélve, hogy min mentél keresztül. Így nem tudom ezt megtenni veled. Ahhoz túlságosan szeretlek, hogy kihasználjalak.

- Hogyan? – elengedtem a nyakát és kibújtam a vállgödréből. – JongHyun? Mit mondtál? – néztem kérdőn JongHyun kissé ködös lélektükreibe.

- Mikor? – pislogott nagyokat, még saját magát meglepte a kimondott szavaival.

- Az előbb.

- Hogy nem arról van szó, hogy nem szeretném.

- Nem. Uhm. Utána.

- Öhm. Hogy. Hogy min mentél keresztül – hebegte kicsit pironkodva.

- Azután – motyogtam halkan.

- Azt. Azt, hogy. HyoRin – lesütötte a szemeit, majd nagyot nyelve folytatta. – Kedvellek. Jobban, mint kellene. HyoRin?

- Hm? – kúsztak a könnyek a szemembe.

- HyoRin. Fontos vagy nekem.

Jobb kezét az arcomra simította, törődéssel és gyengédséggel telve cirógatta meg a bőrömet. A térdeim megremegtek, ahogy JongHyun felett ültem, s minden korábbi szenvedélyem tovaillant. Vágytam rá, de már egészen máshogyan, mint alig pár perccel ezelőttig. Furcsán lüktetni kezdett a mellkasom, tudtam, egyszer már voltam hasonló helyzetben, s a mostani kísértetiesen kezdett hasonlítani rá. Feljebb emelkedtem JongHyunról, aki megérezve a távolodásomat, azonnal megakadályozott benne. A combjaimra fogott határozottan.

- Ne. HyoRin, kérlek – suttogta halkan.

- Mennem kell – mormoltam monoton.

- Nem kell. Mindketten tudjuk, HyoRin, hogy nem kell sehova sem menned. – Átható pillantása megbénított. – Most az egyszer ne menekülj el. Kérlek.

- Engedj el, JongHyun – nyeltem egy nagyot, a szívem még mindig szapora ütemet diktált a bordáim között.

- Ha egy kicsit is számított neked az, amit alig pár perce mondtam, akkor most nem fogsz elmenekülni. HyoRin, engedj közel magadhoz. Engedj nekem.

 - JongHyun – dünnyögtem könnyeimet visszatartva, reszkető karokkal hajoltam vissza hozzá, hogy lemászva az öléből, szorosan JongHyunhoz bújhassak. – JongHyun. Én.

- Cssh. HyoRin, cssh. Nincs semmi baj – duruzsolta lágy hangon. – Soha nem foglak bántani. Nem tudnálak.

Nem tudtam, hogy hihetek-e JongHyunnak, így hosszú idő óta először a szívemre hallgattam a vágyaim helyett. Hagytam, hogy az érzéseim diktáljanak. Maradtam. JongHyun karjaiba bújva.

* * * HyoMin POV * * *

Fájó szívvel, ólomsúlyú végtagokkal szálltam ki az autóból, majd mintha valaki béklyót erősített volna a bokáimra, úgy vánszorogtam el a kapunkig, aztán meg a bejárati ajtóig. Alig vártam, hogy másnap délután legyen és újfent TaeMin társaságát élvezhessem.

Belépve a lakásba a táskámat a földre dobtam, lerugdaltam magamról a cipőimet és a konyhába vánszorogtam, hogy némi folyadékot juttassak a szervezetembe. Két pohár víz elkortyolgatása után a harmadikkal a kezemben a kanapéra zuhantam, s feltűnt a hosszú percek óta tartó csend, ami a falakon belül honolt. Hirtelen furcsálltam, hogy egyik testvérem sincs még itthon, pedig már igencsak vacsoraidő-tájt járt. No, meg anyáék sem voltak még itthon, bár ez kevésbé volt szokatlan. De a húgom kimaradása már annál inkább.

- Biztos KiBummal van – dünnyögtem magam elé, ahogy az órámat mustráltam. – HyoRin meg egy újabb kalandját készíti elő.

Nem hagyott nyugodni akkor sem a dolog, mert a megegyezésünk ellenére még JongHyun sem jelentkezett, pedig úgy váltunk el, hogy segít HyoRin ügyében. Mégsem írt egy árva betűt sem, de még hívni sem hívott, hiába néztem meg újra és újra a nem fogadott hívások listáját. Egy nagyobb sóhaj után tárcsáztam a nővérem számát, hátha még sikerül elkapnom a soron következő skalpja előtt.

- Igen? – szólt bele halkan.

- Unnie? Hol vagy? – kérdeztem kíváncsian.

- Miért? – felelt kérdéssel a kérdésre.

- Mert aggódom érted és szeretném tudni – mondtam teljes őszinteséggel, mert ezúttal tényleg jobban aggódtam miatta, mint eddig bármikor.

- Fontos ez most, Minnie? – hallottam, ahogy a hangja megremegett egy pillanatra, éreztem, hogy valamit megpróbál eltitkolni előlem.

- Igen, fontos. Unnie, merre vagy most? Kivel? – kérleltem egyre bátortalanabb hangszínben.

- Minnie – sóhajtott fel mélyen, majd némi mormogás után megköszörülte a torkát. – Ha annyira tudni szeretnéd, egy barátomnál vagyok.

- Kinél? – súgtam. – Kérlek, Unnie. Fontos vagy nekem és szeretném tudni, hogy merre vagy most.

- Mondtam már, egy barátomnál – felelt teljes kimértséggel.

- Kérlek. – A sírás kezdett kerülgetni, amiért nem sikerült meggyőznöm HyoRint, hogy elmondja, merre csavarog. – Mondd el, kérlek.

- Huh – sóhajtott fel elégedetlenül, majd két elfojtott sírógörcsöm után végre megszánt. – JongHyunnál. JongHyunnal vagyok. Azt hiszem, nála töltöm a ma estét. Szeretnék beszélgetni valakivel.

- Köszönöm, Unnie – szuszogtam megkönnyebbülten.

- Most megyek. – Ezzel kinyomta a telefont és már csak egy hosszú sípszót hallottam csupán.

Még egy könnyed lélegzetvétel szakadt fel belőlem, jó volt végre tényleg biztonságban tudni a nővéremet, s még jobb volt azzal a tudattal lenni, hogy ezt a biztonságot jelenleg JongHyun nyújtja a számára. Betartotta a szavát és támaszt nyújt a nővéremnek, tudtam, hogy nem fog visszaélni a helyzettel, mert ahhoz már túlzottan is jól ismerte HyoRint. Egészen más módszerrel akarta meghódítani. Nem a testét, hanem a lelkét akarta magának tudni. Néhány mélázással töltött perc múltán újra telefont ragadtam, és ezúttal a legjobb barátnőm számát tárcsáztam.

- Szia, Minnie! Mi újság? – csilingelt vékony hangja.

- Szia, Yeonnie! Hát – kuncogtam. – Ami azt illeti, van egy meglehetősen jó újságom.

- Na! Mi az? Ki vele! – kíváncsiskodott izgatottan. – A bátyámról van szó, igaz?! – ujjongott.

- Öhm. Most nem. Most nem a bátyádról van szó, hanem a nővéremről – vallottam be az igazat.

- HyoRin? Miért hívsz miatta? – éreztem TaeYeon hangjában, hogy mást várt, de egyszerűen muszáj volt megosztanom vele a híreket.

- Yeonnie, úgy néz ki, hogy a nővérem végre megtalálta a helyét valaki mellett.

- Hah? Hogy’? Mit? Mit mondtál, Minnie? – hebegte teljes döbbenetben úszva.

- Ráérsz most? – vágtam rá sietve.

- Persze. Találkozzunk?

- Uhm.

- Na? Mi az? Átjössz vagy átmenjek?

- Anyáék nem szeretik, ha sokáig kimaradunk, át tudnál inkább te jönni?

- Máris indulok! Tíz perc és ott vagyok!

TaeYeon a következő pillanatban rám csapta a telefont, s valóban nem telt bele tíz perc, amikor valaki csengetett. Kapkodva nyitottam ajtót, a küszöbön legjobb barátnőm ácsingózott mosolyogva. Rögvest betessékeltem, aztán már vonszoltam is magam után a szobámba. Kicsit meglepetten pislogott rám, de ahogy lenyomtam az ágyra, és nekikezdtem a hosszú mesének, TaeYeon tekintete kitágult, én meg csak vigyorogtam rá boldogságomban.

* * * HyoJoo POV * * *

Társkereső? HyoRinnek? Komolyan ez lenne a nagy ötlet a legjobb barátnőmtől? Egy társkereső?! Méltatlankodva néztem GwiBoonra, aki már húzta is az ölébe a laptopját, hogy belevesse magát az ötlet megvalósításába. Hatalmas aggodalom lett úrrá rajtam; féltem, hogy ez lesz a világ legnagyobb ostobasága. Azonban GwiBoon nem tágított egy pillanatig sem.

Csak kattintgatott meg hevesen pötyögött, miközben a vigyor keskeny ajkairól egyetlen másodpercre sem lankadt le. Láttam a tekintetében az elszántságot, ami tűzként szikrázott lélektükreiben. Még mindig aggasztott az elképzelése, de igyekeztem bízni a barátnőm megérzéseiben. Nem díjaztam, hogy HyoRin háta mögött cselekedjünk, de végül be kellett látnom, hogy ez lehet az egyetlen megoldás, hogy észhez térítsük a nővéremet.

- Na? Hogy’ haladsz? – motyogtam, miközben próbáltam a monitorra kukucskálni.

- Mindjárt kész vagyok a negyedik hirdetéssel.

- A negyedikkel?! – fakadtam ki totál meglepettségtől. – Egy nem lett volna elég, Unnie?

- Hová gondolsz, HyoJoo-yah?! – nevetett fel hangosan. – Egy nem lehet elég ahhoz, hogy észhez térítsük a bolond nővéredet.

- De azért a négy hirdetést én még mindig túlzásnak érzem – mormoltam tanácstalanul.

- Én meg nem! – ütötte le magabiztosan az Entert, aztán megint az egérért nyúlt. – Még kiteszek egy utolsót és aztán megmutatom mindegyiket sorban.

- Unnie! De az már öt lesz! – kiáltottam el magam, mire GwiBoon összeráncolta a szemöldökét és haragosan rebegtette pilláit rám.

- Azt mondtad, hogy a segítségemre van szükséged! Akkor hagyd is, hogy segítsek!

- Rendben – sóhajtottam fel megadva magam a barátnőm akaratának.

- Egyszerűen tökéletes! – szólalt meg két perccel később, majd felém fordította a monitort, én pedig azonnal a combjaimra csúsztattam a laptopot.

Vadóc, kissé különc viselkedéssel megáldott lány párját keresi, aki benne lenne némi játékban és huncutságban, de mégis hajlandó megszelídíteni. Megszelídítenél?

Szeretem az életet, szeretem a kalandot, mégis jobban szeretném azt, ha velem indulnál el egy hosszú és izgalmas kalandra. Kalandoznál hozzám hasonlóval?

A szemem barna, akár a fekete örvény. A hajam tűzpiros, akár egy kitörő vulkán lávája. A szívem pedig. A szívem üres, és csak arra vár, hogy valakit végre szerethessen. Szerethetlek?

A harmadik hirdetés után GwiBoonra néztem. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy miért ír ilyeneket, ezeknek semmiféle alapja nem volt, az utolsó szóig mind átverés. Nem tudtam kitalálni, hogy miért csinálja ezt GwiBoon, csak pislogtam rá nagyokat. GwiBoon kezdeti mosolya továbbra sem hagyott alább, és persze türelmetlenül várta a reakciómat.

- Ez most komoly, Unnie? – bukott ki belőlem a következő szívdobbanásomkor.

- Miért ne lenne az? – nézett rám balgán, mintha érthetetlen nyelven kérdeztem volna tőle.

- Unnie. Amiket itt a hirdetésekben leírtál – kezdtem bele két nagyobb gombóc letuszkolása után.

- Igen? Mi van velük? – fojtotta belém a gondolatomat, s közben összekulcsolta karjait a mellkasa előtt.

- Unnie. Ezek közül egyik sem igaz a nővéremre – motyogtam félve a reakciójától.

- Szerinted jobb lett volna, ha azt írom az összesbe, hogy egy kétségbe esett nő pasit akar fogni magának, de pusztán csak egy éjszakáról lenne szó, mert képtelen mélyebb érzéseket táplálni mások iránt, retteg szerelmes lenni, hiszen egyetlen egyszer egy hímnemű kihasználta és átgázolt az érzésein? Ezt kellett volna írnom, HyoJoo-yah?! – meresztette rám mélybarna szembogarait.

- Nem. Persze. Vagyis nem így, mert azért ez elég durva volt, amit felsoroltál, Unnie – sütöttem le a szemeimet szégyenkezően.

- Lehet, hogy durva, de sajnos az utolsó szóig igaz volt, amit mondtam. Épp ezért vagy itt, nem? Azért, hogy HyoRin lelkére hassunk mindketten.

Elgondolkodtam GwiBoon megjegyzésén. A szívem mélyén tudtam, hogy milyen a nővérem, és csak szerettem volna elérni azt, hogy újra a régi legyen, amilyen akkor volt, mikor HyunSeunggal még egy párt alkottak. De azzal még inkább tisztában voltam, hogy azt a HyoRint már nem kaphatjuk vissza. Vagy csak úgy, ha gyökeresen megváltozik hozzá a nővérem, de azt csak egy módon tudtok elérni. Kegyes hazugsággal. Tulajdonképpen a nővérem a lelke mélyén nagyon is jó ember, egy varázslatos csoda, de ahhoz túlságosan mélyre is kéne ásni, hogy ezt bárki észrevegye az első találkozásukkor.

Szinte már felemésztett a saját önmarcangolásom, amikor hangos pittyegéssel jelezte a laptop az új üzenetet. Valaki megtalálta a nővérem hirdetését és megtetszett neki. Aztán egy második és egy harmadik érkezett, utána pedig szép sorban a többi. Mindegyikre legalább tizenöt jelentkező akadt, s nekünk csak ki kellett választanunk a megfelelő partnert.