18. fejezet

* * * HyoRin POV * * *

- Nem kell – óvatosan a derekamhoz nyúlt, felhúzott a hintából, majd a néhány lépésnyire lévő padhoz araszoltunk és a combjaira ültetett egy szívdobbanásommal később.

Megkapaszkodtam JongHyun vállában, fejem automatikusan csuklott a vállára és egy mély sóhaj szakadt fel belőlem, ahogy megéreztem a citrusgyümölcsök és cédrus mámorító illatát. Jobb karjával a hátamat simogatta megértően, a bal karja combjaimon pihent és ott tartott. Csak szipogtam és sóhajtoztam, fogalmam sem volt róla, hogy mégis mit tegyek. Egyáltalán meg akarna-e hallgatni vagy inkább kioktatna. Valahogy megérezhette a tanácstalanságomat, mert megfogta a bal kezemet és gyengéden megszorította az ujjaimat.

- Elmondod, hogy mi bánt, Prücsök? – suttogta a fülembe, majd kaptam egy törődő puszit a homlokomra.

- Nem hinném, hogy érdekelne – mormoltam, reménykedve, hogy tényleg nem érdekli, csak illedelmességből kérdezget.

- Nem azért maradtam veled, mert nem volt jobb dolgom, Prücsök. Szóval? Mi bánt? Ő volt az a srác?

- Milyen srác? – emeltem meg a fejemet, bambán néztem JongHyun kérdő tekintetébe.

- Tudod te azt nagyon jól. Miatta lettél ilyen? – döntötte oldalra a fejét, azt hittem, hogy számon akar kérni, azonban a mélybarna szempár aggodalmat és őszinte érdeklődést tükrözött.

- Milyen vagyok?

- Ne felelj kérdéssel a kérdésre. Prücsök, szeretnék segíteni, de úgy nem tudok, ha nem mondod el, mi baj van. Ki volt az a hidrogénszőke pasi, aki megsiratott? Ő volt az, igaz? Aki miatt már egyszer pontosan itt kapart össze a húgom WooHyunnal. Igaz?

- Igaz – dünnyögtem a könnyeimmel küszködve.

- Ha még mindig szereted őt, akkor miért nem beszélsz vele, hm? – emelte meg a lehajtott fejemet, hogy leplezzem előtte az érzelmi jeleket.

- Mert már nem szeret – néztem homályos szemekkel JongHyunra, egy másodpercre még az ő szemében is összegyűltek a könnyek. – Ha valaha szeretett is, az mára feledésbe merült, és vele együtt az én érzéseim is a kukában végezték az ajándékaimmal együtt. Még a tőlem kapott órát is kidobta, pedig a születésnapjára vettem – keserűen nevettem fel a fájdalmas emléket előkutatva.

- Ezt honnan tudod?

- Mert megtaláltam a szemétben. Egy utolsó próbát akartam tenni, nagyjából egy héttel a szakítás után, remélve, hogy talán csak egy kis szünetre volt szüksége. Odamentem a házukhoz, a kapuban összekapartam a maradék bátorságomat és mikor kidobtam a kukába a rágómat, akkor láttam meg a dobozt, amiben kapta.

- De az csak egy doboz~

- Kivettem és kinyitottam – emeltem rá megint a tekintetem, csalódottság és némi gúny áradt a hangomból.

- Értem.

- Utána még benéztem a nappaliba egy másodpercre és megláttam, hogy az új barátnőjétől kapottat húzza a csuklójára, aztán nézegetik is boldogan – a mondat végére újra útnak indultak a könnyeim, viszont egy sem érintette a lábaimat vagy a kezemet.

JongHyun elvette a tenyerét a kézfejemről és lassan törölgetni kezdte a sós nedvességet. Sorban, egyetlen szó nélkül simogatta le az arcomat, hogy megszabadítson a szenvedéseimtől, úgy éreztem, mintha a szívemen keletkezett hegek is pontosan így forrnának össze neki köszönhetően. Homlokommal az övének dőltem, még egy mélyről jövő lélegzetvétel szakadt fel belőlem. Elvesztem a mélybarna örvényben.

Nem tudtam pontosan, hogy miként cselekszem, de egyszerűen csak megcsókoltam. Megint. Könnyelműen kissé telt párnáira hajoltam és összeérintettem őket az enyémekkel. Egy másodpercre ugyan elhúzódott, viszont én képtelen voltam távol maradni tőle, így tovább közeledtem hozzá és ismét tettem egy próbát. Forró leheletét éreztem cikázni a számon, legbelül pedig tudtam, hogy ő is szeretné.

Nyakán pihenő karommal rozsdabarna tincsei közé vezettem az ujjaimat és megakadályoztam az ismételt eltávolodásban. Magamhoz húztam, és derekában is megkapaszkodtam másik kezemmel. Habozott ugyan, ám végül mégis viszonzásra lelt a csókom. Bátortalanul és félszegen. Áram száguldott végig a gerincem mentén, összerezzentem az érzéstől, a mellkasom hirtelen kezdett vadul kalapálni, a gyomromban pedig megannyi pillangó röppent szét, amikor karjait testemen átkulcsolta. Túlságosan régi emlék tört utat a fejemben, ami megállásra kényszerített.

Elrántottam a fejemet JongHyuntól, rémülten néztem rá, majd szabályosan felugrottam az öléből. Még utánam nyúlt, de lecsaptam a kezét a csuklómról, felmarkoltam a hinta mellől a táskámat és elrohantam a játszótérről. Hallottam, ahogy kiabál utánam, de nem figyeltem rá. El akartam menekülni tőle minél előbb és minél messzebbre. Hazáig siettem, nem érdekelt, hogy feltöri a lábamat a cipőm, csak otthon akartam lenni. A takaró alá bújva. Elrejtőzve minden és mindenki elől...még a Szerelem elől is.

* * * HyoMin POV * * *

A legszívesebben ott helyben megállítottam volna az időt, hogy örökre TaeMin társaságában kortyolgassam a soha el nem hűlő és el nem fogyó forró csokoládémat. Csak egyszerűen gyönyörködhessek az étcsoki szempárban és az édes, teltajkú mosolyban, amivel mindig megtisztelt, valahányszor összeakadt a pillantásunk.

- Most már elmondod, hogy mi borított ki ennyire? – hörpintett egy újabbat az édességből, bennem viszont megakadt a levegő, amikor felső ajkáról nyalta le a maradék folyadékot, majd újra elmosolyodott.

- Khm. Mármint? – pislogtam vörösen izzó arccal, szerintem még Rin is megirigyelte volna ezt a színt a hajához.

- Amikor hívtál, akkor elég zaklatott volt a hangod. Úgy éreztem, hogy nagyon komoly baj lehet a háttérben, ráadásul Ravi is említette, hogy gondok vannak megint a nővéreddel és ebben még Yeonnie is megerősítette őt.

- Hm. Hogy nekem milyen egy csacsogós barátaim vannak – sóhajtottam fel némi mosollyal a hangomban.

- Örülök neki, hogy ilyen csacsogósak.

- Miért? Miért örülsz neki? – rebegtettem pilláimat értetlenségemben.

- Mert egy ilyen esetben is tudni fogom, ha gondod van, és szimplán csak nem akarsz beszélni róla, hogy kímélj.

- N-nem. Nem erről van szó. Mármint, hogy. Szóval én. Én csak nem akarlak terhelni a nyűgjeimmel.

- Tisztázzunk valamit, Park HyoMin – letette a poharat a kezéből, az én ujjaim közül is kifejtette az üveget és mindkét kezemet határozottan megszorította.

Átható és kérlelhetetlen szempárral találtam magam szemben, ahogy a már hab nélküli kakaóról felnéztem a partneremre. Újabb és újabb gombócot tuszkoltam le a nyelőcsövemen és ezzel együtt még igyekeztem úrrá is lenni a vörösségemen, hogy a korábbinál semmiképp se legyen erősebb. Hiábavaló volt minden próbálkozásom. Lángolt az arcom és úgy izzadtam, mint hazug a templomban gyónásnap.

- I-igen? – hebegtem zavaromban, éreztem, ahogy útnak indul az első kóbor izzadtságcsepp a halántékomról.

- Mielőtt még azt hinnéd, hogy hobbiból kezdtem közeledni feléd, akkor azt gyorsan el is kéne felejtened. Másodszor. Tudom, hogy a húgom a legjobb barátnőd, de nekem akkor is fontos lennél, ha csak egy vadidegen lány lennél a számára. Szeretem Yeonnie-t, és nem annak örülök, hogy fecsegnek ész nélkül, hanem mert így mindig tudom majd, hogy mikor lesz szükséged rám.

- Nem hiszem egyiket sem, csak az én gondjaim eltörpülnek mások problémái mellett.

- Harmadszor – megszorította az ujjperceimet, nekem pedig elakadt a többi szavam.

- Igen? – motyogtam érthetetlenül.

- Soha, ismétlem, soha nem lehet, hogy bármelyik problémád is eltörpülhetne mások nyűgje mellett. Nekem a te gondod számít, nem másé. Ha kifogyott a körömlakkod és emiatt rosszkedvű vagy, azt is tudni szeretném. Ha kifoszlott a harisnyádon egy szem és emiatt felszaladt, te pedig ezért nem tudod felvenni, arról is hallani szeretnék. Ha csak egyszerűen bánatos vagy, ok sem kell hozzá, akkor is szeretném, ha szólnál.

- Túlságosan jó vagy hozzám, nem gondolod? – motyogtam a könnyeimmel küszködve, túlzottan őszintének csengtek TaeMin szavai, ez pedig csak újabb kérdéseket vont maga után.

- Miért gondolnád, hogy az vagyok hozzád, hm? – megint az összekulcsolt ujjainkra szorított és kissé oldalra döntötte a fejét.

- Nem tudom – haraptam be a számat kétségeim közben, de ahogy nézett, képtelen voltam megállni, hogy ne folytassam tovább a gondolatomat. – Rin annyit mesélt már a pasik szokásairól. Meg a tapasztalatairól velük kapcsolatban, hogy pusztán kétségeim vannak. Mindig is számított a nővérem szava, hiába vagyunk egy idősek, majdnem ő nevelt fel minket, mert a szüleink állandó jelleggel dolgoztak az utóbbi időben.

- Úgy érzed, hogy becsaplak? Gondolod, hogy képes lennék átverni téged? – gyengédséggel telt meg minden szava. – Úgy hiszed, hogy én is csak egy vagyok a sok közül, HyoMin?

- Nem – sóhajtottam fel.

- Bebizonyítom – határozott volt TaeMin szava, bennem pedig az ütő is megállt ettől a tónustól.

- Hah? – pupilláztam a levegőt kapkodva.

- Elsőként neked, aztán pedig HyoRinnek. Bebizonyítom, hogy cseppet sem vagyunk egyformák.

Nemes egyszerűséggel felkelt a székről, a kezemet egy másodpercre sem engedve el, hozzám lépdelt, majd óvatosan felhúzott engem is és magához ölelt. Megértően és biztonságot nyújtva. Felemeltem a fejemet puha mellkasáról és felnéztem rá. Éjsötét szembogarai a csillagoknál is fényesebben ragyogtak rám, kívánatos és bársonyos párnái halvány görbületre álltak. Elvesztem. Végleg TaeMin rabságába kerültem, és nem számított többé Rin téveszméje a férfiakat illetően. Ilyen tekintettel soha eddig még nem találkoztam, de még Rin első barátját illetően sem. Pedig tudom, hogy mekkora Szerelem volt az övék...viszont TaeMin egészen más volt. Egyetlen pillantással nekem adta a Lelkét és tudtam, többé kétség sem férhet az Érzéseihez...

* * * HyoJoo POV * * *

Ha nem hallok meg egy éktelen ajtócsapódást, ami a földszintről érkezett, akkor biztos, hogy magam alá tepertem volna KiBumot, nem foglalkozva azzal sem, hogy egyáltalán akarom-e. A szavai, amiket mondott, egyszerűen lebontották az összes falat, amikkel HyoRin vett körbe minket mindig is és semmi mást nem szerettem volna, csak vele lenni. Azonban a bejárati ajtó csattanása megakadályozott mindkettőnket a mindennemű folytatásban. Szerencsére KiBum volt az okosabb fél ezúttal is, mert ő volt az, aki figyelmesen eltolt magától, majd megszakította a felhevült csókcsatát.

A második dörrenés már HyoRin szobája felől jött, ami tudatosította bennem, hogy bizony nem magunk vagyunk. Viszont HyoRinnek cseppet sem volt szokása spontán bevágni az ajtókat maga mögött, csak abban az esetben tett így, ha valami embertelenül felbosszantotta. Az utóbbi időben a rosszul elsült randik, korábban pedig, ha HyunSeunggal érthetetlen módon összevesztek, de az is már inkább a szakítás előtti időszakban történt meg. Nem tetszett HyoRin ezen viselkedése, mert jót nem jelentett. Ezt még KiBum is levágta, ahogy rám nézett, miközben lejjebb húzta a felcsúszott pólómat a derekamnál és az időközben lehúzott cipzáramat is visszahúzta a nadrágomon.

- A jobb lesz, ha most megnézed inkább a nővéredet – túrt bele az általam összekócolt fürtjeibe, hogy némileg rendbe szedje őket, majd egy sóhajt engedett távozni magából.

- Nem gond? – haraptam be alsó ajkamat, ahogy végignéztem a könnyed mozdulatot.

- Megvárom, míg visszajössz. Rendben? – az ő felsőjét is megigazította, egy másodpercre kivillant a jobb kulcscsontja, én pedig a végtelenségig vörösödtem.

- Mindjárt jövök! – ezzel kirohantam a szobából, hogy megelőzzem a rárontást.

HyoRin ajtajához érve kifújtam magam, hogy tiszta fejjel tudjak beszélni a nővéremmel, megkocogtattam a falapot, majd egy szívdobbanással később önkényesen benyitottam a helyiségbe. Nem várt jelenetbe botlottam és azzal együtt meg is rökönyödtem a küszöbön. Az idősebb nővérem az ágy közepén kuporgott, fejére húzva a pokrócot és előre-hátra dülöngélt, hogy sikerüljön mielőbb megnyugodnia.

- Unnie? – motyogtam ijedten.

- Hagyj most magamra, kérlek – dünnyögte az orra alatt, de nem voltam képes ott hagyni ilyen állapotban.

- Mi történt, Unnie? – beljebb löktem az ajtót és az ágyig lépdeltem, aztán mellé kucorodtam. – Mondd el, kérlek.

- Nem szeretnék beszélni róla, HyoJoo – még mindig a lepel alól mormogott, esze ágában sem volt előbújni a vackából. – Menj nyugodtan a dolgodra, megleszek.

- De nem akarok a dolgomra menni, Unnie. Látom, hogy van valami baj. Mi az? – simogattam a hátát, hátha megenyhül a makacssága, azonban hármunk közül HyoRin volt az, aki nem adta magát ilyenkor túl könnyedén.

- Szépen kérlek, menj most ki – elcsuklott a hangja, tudtam, hogy a nehéz anyag alatt már sorban potyognak a könnyei. – Egyedül akarok lenni. Kérlek. Most az egyszer hadd legyek egyedül.

Feladtam. Utáltam feladni, de nem tudtam másként tenni. Mielőtt még maga lökdösött volna ki a szobából, én léptem önként a távozás mezejére. Bármennyire is mellette akartam lenni, nem ment bele. Egész délután győzködhettem volna az ellenkezőjéről, felesleges lett volna. HyoRin mérhetetlen makacssággal rendelkezett kiskorunktól fogva, amiről nem volt hajlandó lemondani. Ugyan, néha éppen kapóra jött, hogy ilyen tulajdonsággal rendelkezett, de ebben az esetben nem éppen célravezető.

Vontatottan vánszorogtam ki a helyiségből, nem csuktam be teljesen az ajtót, mert hallani akartam, ha változik az állapota. Ha már zenét kezd hallgatni, akkor legalább kibújt a takaró alól és tudtuk mind, hogy a gyógyulás útjára lépett. Visszacsoszogtam a helyemre, ahol türelmesen megvárt KiBum. Úgy, ahogy ígérte. Akaratlanul mosolyodtam el a látványtól, a hifim mellett ácsorgott és a lemezeimet nézegette.

- Akad köztük kedvenc is? – szólaltam meg halkan, ellenben KiBumot sikerült meglepnem vele.

- Oh. Csak elfoglaltam magam, míg visszajössz – pislogott mosolyogva.

- Találtál is valamit? – hozzásétáltam és én is szemügyre vettem a CD-ket, amiket hosszú ujjai között szorongatott. – The GazettE? – néztem fel rá.

- Gondoltam, informálódom egy kicsit róluk, ha már az ő koncertjükre mész.

- Nem kell, ha nem akarod – ösztönösen fogtam meg kezeit, összekapcsolódtak lélektükreink.

- Tudom, hogy szeretnél elmenni és nem foglak megakadályozni benne. Ezt elkérhetem azért? – emelte ki az általam összerakott válogatásalbumot, én pedig szélesebb mosolyra húztam a számat.

- El – biccentettem. – A hármas HyoRin kedvence, az első HyoMiné, az ötödik meg az enyém.

- Hm – fordított egyet és a hátlapot kezdte méregetni, és persze megkeresni az említett számokat, majd hangosan fel is olvasta őket. – Cassis, Filth in the Beauty és Guren. Ezekkel fogom kezdeni. Ha bármi van, hívj és jövök!

Nyomott egy puszit a számra, amit pár pillanatra elmélyített, aztán felkapta a mobilját és elviharzott az otthonomból. Boldogan szusszantva vetődtem az ágyra, a gyomromban szétreppenő pillangók pedig örömtáncot lejtettek az érzéstől. Azonban HyoRin kiborulása nem hagyott teljesen elmerülni a Boldogság Tengerében... komoly baj lehet a háttérben, ha HyoRin ennyire bezárkózik, ez pedig csupán egyet jelenthetett. Az idősebb nővérem érzéseket kezdett táplálni a másik nem iránt, amitől láthatóan megijedt... mégis miért?