13. fejezet [18+]

* * * HyoRin POV * * *

A piros sportkocsi sötétített üvege lassan lehúzódott, a sofőr rám villantotta szédítő mosolyát, én pedig automatikusan visszamosolyogtam rá. A korábbi könnyeimnek semmi jelét nem mutattam, azt a maradékot is sietve töröltem le az arcomról, mielőtt még lelepleződnék. A vezető oldali ajtó kinyílt, majd kiszállt belőle a tulajdonosa és hozzám lépdelt.

- Rég találkoztunk – szólalt meg mély hangján, miközben végigvezette rajtam mélybarna lélektükreit.

- Mi járatban errefelé? – magabiztosságot sugározva emeltem rá tekintetemet, hogy találkozhasson a pillantásunk. – Azt hittem, hogy már rég hazautaztál.

- Két nap múlva indul a gépem, addig még kiélvezem az utolsó itt töltött perceimet.

- Kiélvezed? – biccentettem oldalra a fejemet kacérkodva a sofőrrel.

- Aham – két tenyerét a csípőmre csúsztatta és még közelebb vont magához. – Segítesz benne? – ajka tökéletes közelségbe került az enyémekkel, szinte már éreztem párnáit a számra simulni.

- Jobbat nem találtál, aki segíthet az ügyedben? – fogaim közé szorítottam alsó ajkamat, az én kezeim is az ő derekára tévedtek.

- Sokáig szeretnéd kéretni magad, vagy beteszed végre a csinos popódat az autóba és csinálunk valami sokkal izgatóbbat ennél a kis élcelődésnél? – ajkait lágyan végighúzta a számon, egyetlen elégedett sóhajjal nyugtáztam az ötletet.

Mielőtt még elvettem volna a kezeimet róla, egy másodpercre bőrébe mélyesztettem a körmeimet, minek köszönhetően egy hangosabb morgás távozott kívánatos párnái között. Elléptem tőle, az autóhoz tipegtem, majd nemes egyszerűséggel beültem a volán mögé.

- Remélem, tudod, hogy’ kell bánni az ilyen szépségekkel – zsebre dugta a kezeit és visszasétált a járműhöz.

- Te tudod, hogy mit szeretnek? – bal kezemmel végigkarmolásztam a kormányt kérdésem közben, majd a következő momentumban már az anyósülésen ücsörgött és körmeivel a jobb combomon garázdálkodott.

Elmosolyodtam, majd egy lendülettel becsuktam az ajtót és elfordítottam a slusszkulcsot. A motor felbőgött, a körmei határozottabban vájódtak a lábamba és már száguldottunk is ki a városból egy eldugottabb hely felé. Az autó kezes bárányként viselkedett a tenyerem alatt, a kanyarokban befeküdt, mint cica az ágyba, engedelmeskedett az akaratomnak, kérnem sem kellett. Élveztem a vezetést, főleg, ha egy ilyen gépállatot hajthattam, a tulajdonosa pedig egyre bátrabban garázdálkodott a testemen, ujjai néha eltévedeztek a combom belső felére és az oldalamra is.

Egy, a városon kívüli parkolóhoz érve leállítottam a motort, behúztam a kéziféket, majd játszi könnyedséggel átmásztam az anyósülésre, hogy pontosan az ölébe kerüljek. Biztos mozdulattal döntöttem hátra az ülést a megfelelő kallantyú segítségével és azzal együtt tapadtam is az ajkaira. Halk nyögés szakadt fel belőle, amikor ellenkezést nem tűrően mozdítottam meg felé a csípőmet, hirtelen duzzadt meg a farmerja eleje. A csókba mosolyogtam.

- Ennyire nem bírsz már magaddal? – vezettem végig mellkasán a kezemet, egészen a nadrágig csúsztam, odaérve habozás nélkül kezdtem kibontani a feleslegesnek ítélt anyagot.

- HyoRin – nyögte ajkaink közé és hirtelen markolt a fenekembe, hogy feljebb húzzon magán.

Jobb kezemmel egyre biztosabban szabadítottam ki a nadrágból és az alsóból is, bal kezemmel lilás tincseit markoltam, még inkább húztam ajkaimra. Követelőzővé váltunk mindketten. A szoknyám a csípőmig csúszott, a bugyimat gond nélkül rángatta félre, ahogyan a felsőm is lassanként bomlott le rólam.

Nem húztuk túl sokáig egymás agyát, szinte azonnal belém hatolt, amikor nyelvét is áttolta a számba és vad csatába hívta az én vörös izmomat. Visszafogottan sikítottam fel a váratlan érzéstől, majd azonnal mozogni kezdtem felette, hogy tovább korbácsoljam mindkettőnk fokozatosan eluralkodni látszó vágyát.

Újra és újra elmerült bennem. Egyszer a tincseit markoltam, egyszer nyakát és mellkasát csókoltam vadul, alkalmanként pedig karmolásokkal tarkítottam felsőtestét. Én sem úsztam meg egyiket sem; élvezettel engedtem ki a hangomat és adtam át magam a kissé állatias és érzelem nélküli szexnek, amihez ezúttal Taot használtam fel. De valami még mindig hiányzott... hiába csókolt és simogatott mindenütt, képtelen voltam kiverni a fejemből egy másik érzést. Egy régről elfelejtett és mélyre elásott érzést.

* * * HyoMin POV * * *

TaeYeon puha és pici tenyerei az arcom két oldalára simultak, mélyen a szemembe nézett. Idegesen vártam az ítéletet; nem tudtam, hogy mennyire lesz kedvező és ezzel az egész kis afférral vajon végleg elveszítem-e a legjobb barátnőmet. Nem akartam TaeYeon támasza nélkül létezni, mert néha ő volt az egyetlen, aki megértett. De a bátyja. TaeMin. Annyira nagyon~

- Figyelj rám, Park HyoMin – szakított ki mélyen szántó elmélkedésemből TaeYeon hangja.

- Figyelek – motyogtam kicsit remegő hangon.

- Szereted a bátyámat?

- ... – kidülledt a pupillám, fogalmam sem volt róla, mit válaszoljak erre a kérdésre.

- Válaszolj nekem – ellágyult a hangja, pusztán csak kíváncsiság sugárzott belőle.

- Nem tudom – mormoltam tanácstalanul.

- Komolyan kérdeztem, Minnie – hüvelykujjaival megcirógatta az arcomat, telt ajkai finom és megértő mosolyra kezdtek állni. – Kedveled a bátyámat?

- Tényleg nem tudom, Yeonnie – sutyorogtam, éreztem, hogy belepirulok a saját szavaimba.

- Mit éreztél, amikor megcsókolt? – halkan felkuncogott.

- Hát. Jó érzés volt. Felszabadító. Lágy. Könnyed. Mámorító. Törődő. Felejthetetlen. Őrjítő. Gyengéd és finom. Puha és meleg – észrevétlenül nehezedtek el a szemhéjaim, ahogy felidéztem a csók pillanatát, már csak TaeYeon cirógatása volt az, ami visszaráncigált a valóságba.

- Felfogtam – mosolyogta, sietve nyitottam ki a szemeimet és találtam magam szemben egy csokiszínben ragyogó szempárral.

- Ye-Yeonnie – értetlenkedtem elcsukló hangon.

- Vigyázz rá nagyon, jó? – nézett mélyen a szemembe, szinte csak suttogta a kérését.

- Hah? – még inkább meresztettem a szememet TaeYeonra, először azt hittem, hogy rosszul hallok.

- Szeresd nagyon és vigyázz rá, jó? TaeMin néha nagyon bolond, néha nagyon is érzelgős. Valahogy próbáld megtalálni a kettő között az arany középutat. Szüksége van valakire, aki támogatja mindenben, és az a valaki nem én vagyok, Minnie.

TaeYeon elvette a kezeit az arcomról, hosszan végigsimított mindkét karomon, végül ismételten összekulcsolta az ujjainkat az ölemben. Mély és kicsit megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem az ítélethozatal végén. Szerettem volna reagálni TaeYeon szavaira, de a mobilja rezgése megakadályozott benne.

Kicsit noszogattam, hogy vegye fel nyugodtan, nekem egyébként is indulnom kellene haza, de amikor megláttam, hogy ki is keresi, nem gondolkodtam túl sokáig, inkább a távozás mellett döntöttem. Eszemben nem volt tovább zavarni a gerlepárt az első komolyabb telefonbeszélgetésük közben, és Ravi meg leharapná a fejemet másnap, ha ezt megtenném.

Elsunnyogtam TaeYeon szobájából, de mielőtt még végleg magára hagytam volna újdonsült szerelmével, egy hatalmas puszit nyomtam sötét tincseire. Vigyázva becsuktam magam mögött az ajtót és lábujjhegyen a lépcsőhöz osontam. Pechemre nem voltam elég óvatos, mert a settenkedésem hamar szemet szúrt TaeMinnek. Persze, könnyű lebukni résnyire tárt ajtónál a recsegő parketta tapogatásával.

- Ugye nem szerettél volna köszönés nélkül elmenni? – duruzsolta az ajtófélfát támasztva, az én lábaim rögtön gyökeret eresztettek ettől a dallamtól.

- N-nem – hebegtem zavaromban, még rá nézni sem mertem.

- Ha nem, akkor hova lopakodtál épp? – behúzta maga mögött az ajtót és lassan hozzám ballagott.

- Csak nem akartam zavarni a húgodat, amíg telefonon beszél.

- Ravival? – mosolyogta, bal kezét arcélemre simította és maga felé fordította a fejemet. – Ne mond meg a húgomnak, de itt van bent a szobámban – kacsintotta, nekem pedig a torkomon akadt minden további gondolatom.

- De akkor miért hívja? – bukott ki belőlem pár perc múltán, ahogy sikerült felfognom TaeMin mondatát.

- Passz – vállat vont, majd a következő pillanatban átvetette a karját és a bal vállamra fogott, valamiért automatikusan fontam a derekára a karomat válaszul, majd meg is markoltam az anyagot. 

Leslattyogtunk a lépcsőn, egészen az előtérig kísért ebben a pózban, majd a bejárati ajtóhoz érve elvette rólam a karját. De csupán arra a kis időre, amíg belebújt a cipőjébe és a kabátjába. Kinyitotta a lakás ajtaját, finoman kiterelgetett és már újfent a vállamon találtam a karját, a táskámat pedig szabadon lévő kezében fedeztem fel. Minden a másodperc tört része alatt történt, és már csak azon kaptam magam, hogy TaeMin mellett sétálok, miközben a kabátja alatt markolom a derekát, az ujjai pedig lágyan cirógatják az én jobb vállamat.

* * * HyoJoo POV * * *

Meredten bámultam KiBum lélektükreibe, teljesen megszűntem létezni benne, végül lassan lejjebb hajolt az arcomhoz. Puha ajkai a következő pillanatban az enyémeken landoltak, a térdeim válaszoltak neki ugyanabban a másodpercben.

Tenyereivel gyengéden a vállaimra szorított és közelebb vont magához, mellkasa az enyémhez simult. Nem csak az én szívem dübörgött odabent, hanem KiBum szívverése is szaporább volt a megszokottnál. Hiába volt heves mindkettőnk lüktetése, mégis tökéletes összhangban kalapált a bordáink között. Egy ütemre.

Megkapaszkodtam a pulóverében, egy félig elfojtott sóhaj szakadt fel belőlem, ami puha párnáin végezte. Elmosolyodott. Jobb kezét elvette a vállamról és arcomra csúsztatta meleg tenyerét. Lágyan megcirógatta ujjbegyeivel az arcélemet, majd kezének segítségével szakította el ajkainkat egymástól.

- HyoJoo-yah? – súgta néhány milliméternyire.

- Hm? – hümmögtem megrészegülve ajkai ízétől. – I-igen?

- Holnap nem lesz órám, de eléd megyek majd az egyetemre, amikor végeztél.

- N-nem... kell – pihegtem félájultan. – Nem kell fáradnod miattam.

- HyoJoo-yah – mosolyogta, majd egy újabb apró puszival illette a számat. – Nem fáradság egyáltalán, és én szeretnék eléd menni.

- Tényleg nem szükséges – próbáltam értelmes hangokat kipréselni a torkomon, de nem nagyon jártam sikerrel.

- HyoJoo-yah – hátrébb húzta a fejét, mélyen a szemembe nézett.

- Igen? – motyogtam elvarázsolva. – M-mi... mi a baj?

- Nem gondolhatod komolyan, hogy hagyom a barátnőmet egyedül sétálgatni a nyílt utcán és maga cipelje a táskáját, amikor én ugyanezt megtehetem?

Ezt olyan komolysággal mondta, mintha a diplomamunkáját kellene megvédeni a vizsgabizottság előtt, én csak a levegőt tudtam kapkodni a hallottaktól. Ledöbbentem. Mélységesen meglepett KiBum minden szava, ha nem lett volna elég a némaságom, még az arcszínem is tanúskodhatott a döbbenetemről.

- Ki-KiBum... – dünnyögtem.

- Komolyan mondtam, HyoJoo. Nem szeretném, ha egyedül sétálnál. A barátnőm vagy. Haza akarlak kísérni minden alkalommal. Sőt – elhallgatott, parányi mosoly bújt meg az ajkain, majd egy mélyebb sóhajomat követően folytatta. – Reggelente érted jövök és együtt megyünk be.

- N-nem kell~

Egyetlen csókkal némított el és fojtott belém minden további szót, én pedig csak követtem ajkai gyengéd érintését. Visszacsókoltam. Újra és újra, míg végül minden porcikámban remegtem az érzéstől és csak kapaszkodtam a testébe. Karjaim felsiklottak nyakára és összekulcsoltam őket, míg az ő kezei lágyan végigsimították gerincem ívét, a létező összes távolságot letudva közöttünk, majd derekamnál állt meg velük.

Belesimultam az érintéseibe. Legbelül ugráltam örömömben és nem volt nálam boldogabb azokban a másodpercekben, de igyekeztem a külvilág felé kulturáltan viselkedni. Nagyon nehezen ment. Ha KiBum újfent nem hívja segítségül az ujjait, hogy elszakítsa kívánatos ajkait az enyémtől, akkor még nagyon sokáig ott ácsorogtunk volna. Talán még mindig ott állnánk.

Két keze közé fogta az arcomat, homlokát az enyémnek támasztotta, a lágy mosoly még mindig ott pihent az arcán, ösztönösen görbült felfelé az én szám is. Egyszerre szusszantottunk fel, az elválás ideje egyre csak közeledett, viszont egyikünk sem szándékozott megtenni az első lépést hozzá. Csak bámultam KiBum macskás szempárját, néha elrévedeztem halványrózsaszín tincsein, melyek olykor belelógtak hibátlan lélektükreibe.

Írisze csillogásából láttam, hogy éppen ő is hasonlóan tesz. Végigmérte minden négyzetmilliméteremet, eddig is zavarban voltam előtte, de ahogy méricskélt azokkal az átható pillantásaival, váratlanul kellett megragadnom a pólója derékrészét, hogy ne essek össze a lábai előtt. Túlságosan mámorító volt és egyre inkább nem akartam, hogy véget érjen ez az érzés.

Nem tudtam, hogyan tálalhatnám ezt a nővéreimnek, főleg Rinnek, pedig annyira szerettem volna megosztani velük a határtalan boldogságomat. Egy utolsó gyengéd csókot lehelt ajkaimra, majd elvette a kezeit az arcomról és óvatosan beterelgetett a kapun. Ólomsúlyúak voltak a lábaim, ahogy pakoltam őket egymás után, fájdalmas volt az elszakadás. Az ajtóból még egyszer visszanéztem, integetett, végül erőt vettem magamon és a sokadik kérlelésére végül átléptem a küszöbön. Becsuktam az ajtót, hátammal a falapnak támaszkodtam. Kellett még néhány perc, hogy a remegő térdeimnek újfent én parancsolhassak.