9. fejezet / HyoMin POV

Alig fél óra alatt buszoztam át TaeYeonhoz, a házukhoz érve otthonosan nyitottam be a hatalmas előtérbe. Kibújtam a cipőmből, köszöntem a szüleinek, majd engedélyüket kérve az emeletre nyargaltam, hogy beleugorjak TaeYeon karjaiba. Ami meg is történt, de mégis ő volt az, aki fojtogatóan szorított magához. Megpuszilgattam, majd egy kis időre elengedtem.

- Mindjárt megdumálunk mindent, csak kiszaladok előtte a mosdóba! – Ezzel perdültem egyet, és a szemközti fürdőbe osontam.

Olyan volt, mintha még Yeonnie mondani akart volna valamit, de annyira siettem, hogy nem hallottam meg. Nem ártott volna. Ugyanis a fürdőszobájuk ajtaján egy ideje nem működik a zár, én pedig kopogás nélkül rontottam be a helyiségbe. Szoborrá fagytam a másodperc tört része alatt. TaeYeon bátyja tekert magára egy törölközőt, és rázta meg fekete és kissé nedves tincseit, amik közül a hosszabbak belelógtak étcsokoládéhoz hasonló íriszeibe. A gőz hamar elpárolgott az ajtónyitás következtében, így szinte azonnal láthatóvá vált minden porcikája, amit nem rejtett el a könnyed matéria alá.

A kóbor vízcseppek végigfolytak alabástrom ívű nyakán, hófehér és feszes mellkasán, aztán a kockás hasfalán, és eltűntek a szürke anyag alatt. Az én tekintetem pedig leragadt azon a két kis finom vonalon a csípője két oldalán, amik annyira hívogatóak voltak, és karmolászásért kiabáltak. A csípő teljesen felém fordult, fokozatosan vált szembetűnőbbé a köldöke, és még a kockáit is határozottabban láttam. Ahogy bőrpórusai is a látóterembe kerültek.

- Bocs, de épp felöltöznék! – szakított ki egy búgó hang a kábulatomból, hirtelen szakítottam el a tekintetemet a csokoládétáblához hasonló testről.

- Egek! – a szememhez kaptam, és megpróbáltam eltakarni az arcom egy részét. – N-ne. Ne haragudj. Én. Én csak.

Vérvörösen izzó arccal kutattam a kilincs után a másik kezemmel, egy pillanatra még TaeYeon bátyját is letaperoltam. Legalábbis az ujjbegyeimen érzett nedvességből és a pillanatnyi forróságból erre tudtam következtetni. Nem tudtam, hogy’ nézhetek már ki, de minden bizonnyal eléggé szánalomra méltó volt az arcom. Végül a sokadik próbálkozásomra sikerült megtalálnom a kilincset, hátat fordítottam TaeMinnek, és sietve hagytam el a kissé párás helyiséget.

Képtelen voltam megmozdulni. A földbe gyökerezett a lábam, ahogy becsuktam magam mögött az ajtót. Szerettem volna visszamenni a barátnőm szobájába, de a végtagjaim még nem igazán akartak nekem engedelmeskedni. Az agyam pedig leblokkolt a korábban látottaktól. Erőteljesen koncentráltam, hogy legalább a vaspántot ne markoljam olyan veszettül, ami váratlanul megmozdult a térelválasztó másik oldalán.

Összerezzentem, és legalább a kilincstől is elszakadtam. Azt hittem, hogy a végén hozzám nő, és mehetek majd azzal haza. De annyi könnyedség lenne a dologban, hogy bármilyen függőleges felületet tudnék ajtónak használni, hiszen kilincs mindig lenne nálam. Lesütöttem a szemeimet, majd a következő pillanatban inkább már az arcomat takartam a kezeimmel, csak ne kelljen TaeMinre néznem szégyenemben.

Egy meleg tenyér simult a derekamra egyetlen szívdobbanásnyi időre, beleborzongtam az érintésbe. Kellemes volt. Túlontúl, de közben érzéki és szenvedéllyel teli. Furcsán ismerősen idegen. Azonban még mindig szerettem volna ezt a gyengédséget. Még akkor is, ha csak egy újabb szívdobbanásnyi időre érezhetem csak.

- Most már bemehetsz – suttogta a fülembe, a bizsergető hang végigszáguldott a gerincem ívén, mindösszesen egyetlen halk sóhajjal tudtam reagálni a dallamosságra.

- Köszönöm – morogtam a tenyereim közé. – Ne haragudj, hogy rád törtem, azt hittem, hogy szabad a fürdőszoba~

- Nem érdekes – váratlanul belém fojtotta a szavakat. – Elvégre túl sokat nem láttál belőlem – kuncogást fedeztem fel a hangjában, még inkább nem mertem a szeme elé kerülni.

- Énakkorisnagyonsajnálom – mormoltam továbbra is eltakarva az arcomat.

A következő momentumban melegséget éreztem a kézfejeimen, és kicsit hangosabbnak hatott a kuncogás is. Amikor megéreztem elszakadni az arcomtól a kezeimet, gyorsan leszorítottam a szemeimet, hogy legalább nekem ne kelljen TaeMinre néznem, ha ő már mindenáron látni akarta a rákként lüktető fejemet.

Elvette az arcomról a tenyereimet, viszont a kezeimet nem engedte el. Gyengéden fogta őket, és hüvelykujjaival lágyan cirógatta az ujjaimat, megremegtem az érzéstől. Már nem szorítottam olyan erősen a szemhéjaimat, de még mindig behunyt szemmel szobroztam a közlekedőn. A mámorító másodpercek peregtek egymás után.

- Remélem, hogy tetszett, amit láttál – forró lehelet cikázott végig a nyakam ívén, a térdeim megcsuklottak a hangjától és a szavaitól egyaránt.

- ... – hirtelen azt sem tudtam, hogy mit reagáljak a meglehetősen kétértelmű megjegyzésre.

Gondolkodtam, hogy helyes lenne-e TaeMint berántanom a fürdőszobába, aztán nekiesnem minden porcikájának, és kihasználjam a helyzetet úgy, ahogy azt általában Rin szokta; vagy helyette vörösödjek a végletekig, és inkább sikítva rohanjak egészen Yeonnie szobájáig. Újabb és újabb gombócokat küszködtem le a nyelőcsövemen, de mintha mindegyik megakadt volna a torkomban, olyan nehézkesen ment.

- Jól érzed magad, HyoMin? – zökkentett vissza a merengésemből a dallamos hang, a bensőmet is megremegtette ezúttal.

- Jól – motyogtam félájultan és egyben csukott szemmel.

Egy bódító illat ölelt körül. Édes narancs és fűszeres vanília keveréke áramlott szét a tüdőmben, és töltött fel teljesen energiával. Mélyet szippantottam a mámorító aromából, majd még egyet, és még egyet. Nem számoltam a lélegzetvételeim számát, de újfent halk kuncogás ütötte meg a fülemet.

- Biztos, hogy jól érzed magad, HyoMin?

- Ühüm – bólogatással próbáltam megerősíteni a remegős válaszomat.

Szerettem volna megint elrejteni a zavaromat TaeMin elől, de mivel még mindig fogta a kezeimet, így esélyem sem volt a dologra. Csak annyit tudtam tenni, hogy halkan sóhajtozom, és elterelem valamerre a gondolataimat. Mondjuk valami teljesen semleges téma felé. Például Choi tanár úr kimerítő elemzése felé a nem létező fluxuskondenzátorról, amit olyan nagy szeretettel emlegetett minden alkalommal, ha valamiben elakadtunk.

Bármennyire küszködtem a dologgal, a szédítő illatfelleg és a gyengéd szorítás minduntalan megakadályozott benne. Képtelen voltam elszakadni az érzéstől. Vágytam rá. Kellett. Egyszerűen kellett. Varázslatban akartam úszni, és többé soha nem felébredni az Álomból. Végül mégis TaeMin búgó hangja térített észhez valamennyire.

- Jól megvagytok a húgommal, HyoMin? – sikerült életet lehelnem a szemhéjaimba, és végre kinyitottam a szememet.

- Igen – egy aggódó, csokiszín szempárba botlott a tekintetem, újra megcsuklottak a lábaim.

- Örülök – bólintott egyet mosolyogva.

- Köszönöm – motyogtam pironkodva.

- Igaz, hogy Ravi sűrűn legyeskedik a húgom körül? – megfagyott bennem a vér a kérdést hallva, aprókat pislogtam kétségbeesésemben.

- Öhm. Nem. Mármint nem kimondottan sűrűn. Csak. Hát. Szóval. TaeYeon nagyszerű lány, és Ravi meg nagyon rendes, és szerintem~

- Rendes srácnak tartod? – kérdezte teljes komolysággal.

- Igen, annak.

- Mennyire? Annyira, mint a nővéred? – némi lekicsinylést éreztem a hangjában, bár igyekezett leplezni az érzéseit.

- Mégis mire akarsz ezzel célozni? – hirtelen fakadt ki belőlem, de nem bírtam megállni. – Rin egyáltalán nem olyan lány, és csak egy véletlen volt!

Kihámoztam a tenyereimet TaeMin kezei közül, hátráltam két lépést, és végignéztem rajta. Annyira megváltozott. Vagy csak én nem láttam már hirtelen olyannak, mint amilyennek a fürdőben. Szánalom ült lélektükreiben, és látszólag tökéletesen egy kalap alá vett a nővéremmel. Na, ezt kifejezetten nem szerettem Rinben. Az ő hülyeségei miatt gondolta azt mindenki, hogy én is pontosan ugyanúgy vélekedek a dolgokról, ahogy ő teszi. Pedig korántsem.

Kedveltem Ravit, ez tény, de azért annyira nem, hogy bármikor is közelebbi viszonyba kerüljek vele, mint egy jó barát. Ráadásul nem is állt szándékomban TaeYeon érzései miatt sem. Tisztában voltam az elejétől fogva, hogy mit jelent neki az a bolond srác, és nem akartam belerondítani egy ilyen románcba. Vettem még egy nagy levegőt, és visszaindultam a barátnőm szobájába.

Azonban alig mozdultam meg, egy kézfej markolt a csuklómra, és állított is meg rögvest. Újabb mély sóhaj szakadt fel belőlem. Ezúttal tényleg menni akartam, de TaeMin megakadályozott benne. Gyengéden szorította a csuklómat, és húzott vissza, végül teljesen szembe fordított magával.

- Megbántottalak? – közelebb lépett hozzám, megint a vállaimra csúsztatta a tenyereit.

- Nem – hazudtam. – Csak egy kicsit rosszul esett, hogy te is úgy kezelsz, mintha olyan lennék, mint Rin.

- Sajnálom – a vállaimra szorított. – Tényleg nagyon sajnálom, HyoMin. Csak egyszerűen az az affér a nővéred és WonShik között~

- Tudom – szakítottam félbe, mielőtt még nagyon belement volna a mélyenszántó elmélkedésünkbe. – Nekünk sem könnyű Rinnel, és azóta megbeszélték a dolgot Ravival. Tudom, hogy megbánta a nővérem, és az egész egy egyszerű baleset volt.

- Baleset? Hogy’ érted? – ellágyultak a vonásai, érdeklődve hallgatott tovább.

- Igen. Egy baleset. Rin kicsit becsípett egy buliban, ahol Shiki is ott volt, persze ő is kicsit bátrabbá itta magát, aztán az egyik szobában kötöttek ki. De szinte azonnal meg is bánták mindketten. Főleg Rin.

- Értem – biccentett.

- WonShik pedig nagyon rendes srác, és komolyan érdeklődik Yeonnie iránt – elmosolyodtam.

- Te a helyemben hagynád, hogy közeledjen a testvéredhez? – TaeMin ajkaira is finom görbület költözött.

- Igen. Ha olyan húgom lenne, mint TaeYeon, és olyan valaki érdeklődne iránta, mint Shiki, akkor belemennék.

- És mi a helyzet veled, Min?

- E-ezt... ezt hogy’ érted? Milyen helyzet?

- Ha valaki hozzád közeledne, aki hasonlóan rendes srácnak tűnik, akkor belemennél?

- N-nem... nem értelek, TaeMin – motyogtam belepirulva a kérdésbe, totálisan elvesztettem a fonalat.

- Ha mondjuk, én lennék az a rendes srác, és közelednék hozzád, akkor elfogadnád a közeledésemet? Hagynád?

- T-tae... TaeMin – nyeltem egy nagyot.

- Hagynád? – ismételte, még közelebb lépett hozzám.

Mellkasa éppen összeért az enyémmel, a ruháinkon keresztül éreztem bőre forróságát. Remegős sóhaj indult útjára belőlem, de távozni már nem távozott. Bennem akadt. Helyette TaeMin puha és telt ajkai simultak a számra, és fojtotta belém minden lélegzetvételemet illetve gondolatomat is.

Önkéntelenül viszonoztam a gyengéd érintést, és csókoltam lágyan ajkait. Nem csak látszatra voltak kívánatosak és egyben őrjítőek, hanem érzésre is. Mámorító. Lassan csordogált a negédes csók, miközben érzékien ízlelgette a számat, végül nyelvével simított végig alsó ajkamon, aztán a felsővel is hasonlóképp cselekedett. Hagytam magam, és minden tapasztalatommal igyekeztem felvenni a versenyt.

- Köszönöm – súgta ajkaink közé, amikor elszakította párnáit az enyémtől.

- ... – újra csak nyelni voltam képes.

- Remélem, hogy mielőtt hazamész, beköszönsz még nekem – mosolyogta.

Ezzel elvette rólam a kezeit, nyomott még egy apró puszit a számra, és magamra hagyott a közlekedőn. TaeYeon szobájáig szédelegtem, és megpróbáltam észnél is maradni, amíg beszámol a suli után történtekről. Már csak arra kellett koncentrálnom, hogy ne gondoljak folyton a csókra.