3. fejezet

* * * HyoRin POV * * *

Miután végre megérkeztünk a sulihoz, szó nélkül szálltam ki az autóból, és mentem egyenest a főbejárathoz. Nem volt kedvem tovább hallgatni a húgom eszméit a tökéletes párkapcsolatról meg a tökéletes hímneműekről. Nincs tökéletes pasi és nincs tökéletes párkapcsolat se. Ezt megtanultam.

Ahogy az már csak lenni szokott, a hátam mögötti összesúgások most se maradhattak el az iskolatársaim részéről. De már megtanultam ezt is kezelni. Persze, néha jó lett volna egy-kettőt arcon nyomni, de a szabályok tiltották a másik torkának ugrását. Csak ez az egy tartott vissza. Az a nyamvadt házirend.

A küszöbön átlépve meg sem álltam a termünkig, ahol az első óránk lesz. Intettem egyet a bentieknek, és a szokásos kis padomhoz bandukoltam. Természetesen magabiztosságot sugározva, nehogy bárki is megneszelje, hogy elég lenne egyetlen mondat ahhoz, hogy sírva fakadjak. Levágódtam a padba, és előkotortam a fülesemet a táska mélyéről.

Ebben a pillanatban vetődött le mellém valaki. Először rá se néztem, de amikor megéreztem az édes illatot, tudtam, hogy csak egy személy lehet, aki a húgomon meg a pasikon kívül mellém ül. Visszatettem a fülhallgatót a táskámba, azt ledobtam a földre, és teljes figyelmet szenteltem a mellettem ülőre.

- Szép jó reggelt, ChiChi! – egy széles mosollyal toldottam meg bájos köszöntőmet, ami ezúttal se maradt viszonzatlan.

- Neked is, RinRin – ő az egyetlen a suliban, aki így hív, de tőle szívesen is hallom. – Mi újság? Volt tegnap valami?

- Ami azt illeti volt. Kellemes volt nagyon, és jól is éreztem magam HongBinnel, de ennyi.

- Miért ennyi? – hiába van bent az a sárga kontaktlencse, még így is láttam, hogy mennyire kidüllednek a szemei a hallottatoktól.

- Mert ennyi, ChiChi. Inkább mesélj te valamit! – kíváncsi szemekkel néztem a japán cserediákunkra, és persze epekedve vártam valami szaftos beszámolófélét.

- Hát – bele se kezdett a mondandójába, már a füle tövéig pirosodott zavarában. – Tegnap Sukkie hazakísért suli után megint.

- Éééés? – pislogtam aprókat a további részletekért.

- De ne mond el senkinek – sutyorogta a fülembe, mire csak piciket bólogattam. – Mielőtt bementem volna a lakásba, magához húzott, és megcsókolt.

Alig hallottam az utolsó szavát, mert annyira halkan suttogta a fülembe, de az arcát látva nagyon is örült Daisuke közeledésének. Hát, nem csodálom. Én is örültem volna neki, de Chiyori állítása szerint egy kissé vad lennék hozzá. Nagyon boldog lettem, hogy ChiChinek sikerült végre meghódítania álmai pasiját. Nem bírtam megállni, hogy ne öleljem magamhoz, és persze ne fejezzem ki a boldogságomat és gratulációmat. Neki legalább összejött.

Nyomott még egy nagy cuppanós puszit az arcomra, aztán az ajtó irányába nézett. Ki más támaszthatta az ajtófélfát, ha nem épp az ő édes szerelme, Daisuke?! Bólintottam egyet, és szabadon engedtem Minnie-vel együtt imádott barátnőnket. Mosolyogva felpattant, és Sukkie-hoz iparkodott. Szinte izzott köztük a levegő. Tökéletesen látszott rajtuk, hogy mennyire is vágynak egymás társaságára, és milyen jól kiegészítik a másikat. Felsóhajtottam. Emlékeztetett egy ismerős párosra. Egyszer régről. Valahol az emlékeim mélyéről.

Felkaptam a táskámat a földről, és ismét turkálni kezdtem benne. De nem a fülesem után, és nem is a könyveimért kotorásztam olyan lelkesen. A zöld kötésű naplómat szerettem volna megtalálni, amibe alkalomadtán belefirkáltam a gondolataimat. Meg néhány emléket is abba ástam el. Őriztem, pontosabban szólva. Mindig nálam volt, és kétség nem férhetett hozzá, hogy most is itt lesz.

Miután már a fél táskám tartalma a pad tetején heverészett, végre a kezem ügyébe akadt az a bizonyos notesz. Kinyitottam, és abban a másodpercben hullott ki belőle egy gyűrött fecni. Valójában nem is fecni volt az a lehulló papírdarab, hanem egy fénykép. Róla. Pedig azt hittem, hogy már rég megszabadultam minden emlékemtől... de mégsem. Lehajoltam a fotóért, de azzal egy időben valaki más is érte nyúlt. Felemeltem a fejemet, hogy a kézfej gazdájára nézzek. Nagyot nyeltem a tekintetünk találkozásakor. Még mindig él bennem az az éjszaka is...

* * * HyoMin POV * * *

TaeYeon mosolyogva álldogált az ajtóban, a nővérem csak egy biccentéssel üdvözölte, és ment is tovább. Szótlanul és köszönés nélkül borultam a nyakába, némi megkönnyebbülésben reménykedve. Próbáltam visszafogni magam, de egyszerűen nem bírtam magamban tartani a gondolataimat. No, meg TaeYeonnak is mindig sikerült mindent kiszednie belőlem egyetlen szempilla-rebegtetéssel.

- Halljam! – szólított fel azonnali vallomástételre, ahogy lazított a karjai szorításán. – Összevesztetek Rinnel, igaz? – megráztam a fejemet, mert nem igazán vesztünk össze. – Akkor csak nem értettetek egyet újfent, igaz?

- Olyasmi – felsóhajtottam.

- Pasival volt? – csak bólintottam válaszul. – Hm. Tökre megértem, hogy mi a célod, és mennyire szeretnéd, hogy Rin végre rátaláljon élete párjára, de azért mindent nem kell a szívedre venni. Ha ő nem akar változtatni, akkor te hiába tepersz az ügyben.

- Tudom. De most tényleg azt hittem, hogy összejön valaki neki.

- Ugyan már! – legyintett egyet. – Nem hinném, hogy a normális pasik épp egy buliban akarnának tartós kapcsolatra vágyó lányokat felszedni. Épp azért mennek bulizni, hogy meglegyen a hőn áhított skalpjuk.

- De te is tudod, hogy Rin nem ilyen! – fakadtam ki csalódott hangon.

- Tudom. De az már a múlt! El kéne végre felejtenie, és tovább lépnie. Mert nem mindegyik pasi egyforma!

- Szerinted ezt naponta hányszor vágom a fejéhez? – kérdeztem halvány mosollyal a számon.

- Nem tudom. Úgy húszszor? – felnevetett.

- Ha nem huszonegyszer.

- Gyere, menjünk inkább be. Hátha most meg tudjuk győzni a te bolond nővérkédet az ellenkezőjéről.

- Nem hinném, de menjünk!

TaeYeon mosolyogva belém karolt, és úgy mentünk egészen a termünkig. Útközben még belefutottunk néhány osztálytársunkba, akik persze Rin miatt ránk is szúrós szemmel néztek. Nem kifejezetten tudott érdekelni. Kettőnkön kívül senki nem tudja, hogy milyen valójában HyoRin, és mit miért tesz. Csak azt látják, amit észre akarnak venni. Ennyi.

Az ajtóban még összefutottunk Chiyorival is, aki kocsonyaként remegett Daisuke mellett. Akaratlanul tévedt a szemem összefont ujjaikra, és szinte azonnal el is mosolyodtam. Rászorítottam Yeonnie derekára, rögvest megértette a célzásomat, és ő is a kezükre nézett. TaeYeon ajkai is felfelé ívelő görbületre váltottak, és mosolyogva léptünk be a terembe.

De imádott barátnőm arcáról lefagyott a mosoly, a felsőmbe markolt, és földbe gyökerezett a lába. Hirtelen nem értettem, hogy mi szállta meg, de ahogy meredten bámult a padom felé, rájöttem. Végigsimítottam a hátán, és megpusziltam az arcát, amitől kissé feleszmélt, de szinte éreztem, ahogy zakatol a szíve a mellkasában.

- Nyugi, Yeonnie – suttogtam a füléhez hajolva.

- De megint a nővéred körül lebzsel – motyogta érthetetlenül.

- Nem lebzsel, csak ott áll, és van valami a kezében. Ez még semmit nem jelent.

- Te könnyen beszélsz! Nem te vagy belezúgva – morogta a mondat végét.

- Ez igaz, de én meg tudom, hogy ő viszont nagyon is kedvel téged.

- Hah. Napersze!

TaeYeonból egy éktelen erejű csalódott sóhaj szakadt fel. A kezdettől fogva odavan ezért a srácért, aki ráadásul még a bátyja elég jó haverja is. Ha nem a legjobb. Viszont van egy dolog, amiről Yeonnie a mai napig nem szerzett tudomást, és nagyon remélem, hogy soha nem is fog. Rin érdekében is jó lenne. Elvégre nagyon jóban vagyunk egymással, és tényleg nem lenne jó egy félresikerült éjszaka miatt összevesznünk. Nem akartam választani a legjobb barátnőm és a nővérem között. Így inkább a hallgatás mellett döntöttem.

Szusszantottunk még egyet, majd a csengőszó hallatán végül beljebb evickéltünk. TaeYeon leült a mögöttünk lévő padba. Mellé. Én helyet foglaltam a nővérem mellett, akinek kissé homályosak voltak a lélektükrei, végül ChiChi és Sukkie is levágódott az előttünk álló padba. Ha nem így lennénk beosztva, akkor tuti, hogy nehezen viseltem volna el a mindennapokat.

* * * HyoJoo POV * * *

Miután kényelembe helyeztem magam JR mellett, előbányásztam a jegyzeteimet a táskám aljáról, és még egyszer utoljára átnéztem az anyagot. Persze könnyebb lett volna a dolgom, ha imádott padtársam nem birizgálja a fülbevalómat, vagy épp nem húzgál meg egy-egy tincset, ami szerinte nem jól állt a helyén. Nem tudtam rá haragudni, de a vigyoromat meg nem foghattam a jegyzeteimre.

Szusszantottam egy morcosabbat, ami természetesen nem hatotta meg JR-t, helyette még jobban piszkálni kezdett. Ez meg csak fokozódott azzal, hogy másik két nagyon bolond osztálytársam is bevetődött a padjaiba. Egyik elénk, a másik meg természetesen mögénk. Nem volt menekülésem, mert mindhárman betámadtak.

Ha nem a hajamat piszkálták, akkor a blúzom gallérján matatott valamelyik, HoSeok meg naná, hogy idiótábbnál idiótább kérdésekkel bombázott. Például, hogy most a zebrák fehér alapon fekete csíkosak-e vagy fekete alapon fehér csíkosak. A csengőszó ezúttal mentőövként érkezett, csak azt sajnáltam, hogy indításképpen zh-val kezdjük a napot. Egy kellemes viselkedéstannak jobban örültem volna.

* * *

Agyilag lezsibbadva csúsztam ki a teremből, és vonszoltam el magam a büféig. Na, jó, nem. De kis híján négykézláb vánszorogtam, olyannyira kimerített ez a nagy büdös baromság. Aminek tulajdonképpen soha az életben nem fogom hasznát venni, de tudnom kell akkor is.

Hosszú és kígyózó sor állt a büfé előtt, már majdnem zokogni kezdtem, amikor valaki a nevemen szólított a sor elején. Nagyokat pislogtam a nagyon is ismerős hangra, aztán pedig végre az arcát is megláttam. Ösztönösen elmosolyodtam, de szinte le is vakartam a százwattos vigyoromat, amikor észrevettem, hogy bizony nincs egyedül az engem szólongató.

- HyoJoo-yah! Gyere! Gyere előrébb! – integetett szélesen vigyorogva, én meg csak ráztam a fejemet, mint valami elmeháborodott.

- Ne kéresd magad, HyoJoo! – kérlelt ezúttal a másik fél is.

- Ááá! Nem, köszönöm, Sunbaenim! Türelmesen kivárom a soromat.

Gondoltam magamban, hogy ez egy mennyire frappáns ötlet. Aham. Csak az a baj, hogy ez másnak biztos bejött volna, de nem nekem! Természetesen éppen az indult meg határozott léptekkel, akit nem akartam, hogy közelebb legyen. Jól esett a figyelmessége, tényleg, de akkor is baromira zavarban éreztem magam a közelségétől. Meg úgy mindenétől.

- Ugye nem szeretnéd, hogy az egész suli előtt könyörögjek neked, HyoJoo? – a lelkemig hatolt ezzel a tekintetével, még a térdem is megcsuklott egy pillanatra.

- N-nem. Nem, KiBum Sunbae. Csak én nem szeretnék kellemetlenséget vagy valami nehézséget okozni neked és WooHyun Sunbae-nek.

- Egyiket se teszed, szóval gyere! – biccentett az üvegfal felé.

- Értem.

Illedelmesen meghajoltam, és reszketve követtem KiBumot. Egészen a pultig, ahol már csak egyetlen egy ember támaszkodott előttünk. Sietve kikért magának egy szendvicset meg egy üdítőt, és már robogott is el. WooHyun Sunbae udvariasan maga elé engedett. Már csak azt nem tudtam, hogy mégis mit egyek. Hirtelen elment az étvágyam, és jól laktam egy kellemesen bizsergető fűszeres aromával, amit KiBum fekete inge árasztott felém. Mámorító.

Nehézkesen vettem egy nagy levegőt, és egy egyszerű salátát kértem magamnak egy üveg ásványvízzel. Mélyeket hajlongva köszöntem meg Sunbae-im törődését és mérhetetlen kedvességét, majd az udvart vettem célba siető léptekkel. El akartam bújni mindenki elől. De kiváltképp GwiBoon bátyja elől szerettem volna rejtőzködni. Írtam Boonie-nak egy üzenetet, hogy a padunknál várom, ha akar velem kajálni, de sajna nem tudott jönni, mert tovább bent tartották az egyik óráján. Épp csak a számhoz emeltem az első falatot a kissé fonnyadt salátámból, amikor feltűnően ismerős illat csapta meg az orromat. Ismét elhagyott az étvágyam. Reszketve fordultam az aromafelleg tulajdonosához.

- Nem bánod, ha csatlakozom hozzád, HyoJoo? – kérdezte, finom mosoly ült ajkain.

- S-sunbae? – motyogtam a szám előtt tartva a falatot, amit egy egyszerű beleegyezésnek vett, és le is heveredett mellém.

Chiyori

Daisuke