33. fejezet [18+]

* * * HyoRin POV * * * [18+]

- Az a HyoRin már rég meghalt. Megölte a lelkét HyunSeung, mikor kidobta a szemétbe – feleltem könnyeimmel küszködve.

- Akkor majd én feltámasztom, hogy örökké éljen. – Ezzel ajkaimra hajolva némított el újfent.

Bal tenyere továbbra is arcomon pihent, úgy ösztönözve, hogy viszonozzam a csókját. Ám ez a csók korántsem hasonlított az előzőekhez. Érzéki volt, ez igaz, és szenvedélyes is meglehetősen, ellenben tele volt gyengédséggel és féltéssel. Mintha rettegne attól, hogy egy váratlan pillanatban véget érne.

Remegve emeltem fel mindkét karomat és átkulcsoltam nyakát velük. Lejjebb húztam magamhoz, miközben picit helyezkedtem JongHyun alatt. Felkorbácsolta minden érzékszervemet és sodródni akartam az árral, mint általában. Azonban mégis másként mozdított meg valamit odabent. Nem akartam tagadni, hogy minden porcikámban vágyom az érintésére, de mégis azt szerettem volna, ha másként ér hozzám, mint a többi férfi, akivel valaha dolgom volt.

- JongHyun – sóhajtottam a csókba, miközben közelebb préseltem magamhoz.

- HyoRin? – zihálta mélyen búgó hangon, majd folytatta is tovább a negédes játékot.

- JongHyun – nyögtem nevét elfojtottan. – Miért? Miért... mondtad...? Miért...? – kapkodtam szájából a levegőt két mélyebb csók között.

- Mert ez az igazság. – Picit feljebb emelte fejét, s áthatóan a szemembe nézett. – Hiányzik az a HyoRin, és tudom, hogy idebent van a fal mögött. – Elvette arcomról bal tenyerét és mellkasom közepére simította azt. – Fogságban tartod, hogy ne ártson neki senki, de ha engeded, akkor majd én megvédem őt. – Ujjbegyeivel érzékien lekövette pórusaimat, kulcscsontomnál elidőzött kissé, aztán megint melleim között éreztem forró kezét.

- Ha szabadon engedem, megígéred, hogy nem fogod bántani? Nem hagyod, hogy bárki ártson neki? – kérdeztem homályos szemekkel.

- Mindenemmel oltalmazni foglak, HyoRin. Vigyázok rád. – Lágy puszit nyomott a homlokomra, majd megint összefonódott pillantásunk. – Szabadjára engeded azt a HyoRint?

- Szeress, és megmutatom, én miként tudok szeretni. – Alig hallhatóan törtek fel belőlem a szavak.

- Rin-ah – szuszogta érzékien, majd ismét csókkal forrasztotta össze szánkat.

Megkapaszkodtam JongHyun nyakában, miközben ő is átkulcsolta tagjait derekamon, aztán egy gondolattal később hátára fordult. Magával húzva engem is. Teljes testtel fölé magasodtam, lábaim közé szorítottam combjait, azzal sem törődtem, hogy anyaszült meztelenül pihegek felette és úgy csókolom tovább. JongHyunnak könnyű dolga volt felfedező utat bejárnia rajtam, könnyűszerrel hozzáfért mindenemhez. Újabb és újabb remegéssel reagáltam a cirógatásaira, amiket olykor egy csókba engedett kaján kacajjal toldott meg.

Nem voltam rest én sem viszonozni a karmolászásait és az érzéki játékait. Bekíváncsiskodtam a pólója alá, aztán egy ügyes mozdulattal lefejtettem róla. Forró bőre meztelen mellkasomhoz ért, eszemet vesztettem a másodperc tört része alatt. Hevesen hámoztam ki a nadrágjából, s utat találva alsójához, abból is igyekeztem mielőbb kiszabadítani. Egyre mélyebb hangok törtek fel belőle, melyek néha már artikulálatlan nyögések voltak. Megrészegített.

Egyre többször mozdult meg alattam, s a dudor az ágyékánál azzal egyenes arányban növekedett. Feltüzelt, s nem akartam már megállni. Szabadjára engedtem azt a HyoRint, akit régóta láncra verve tartok, hogy megtarthassam az ígéretemet JongHyunnak. Kész voltam belevágni abba, amire kért. Kész voltam végre újra magamat adni egy férfi szerelméért.

- HyoRin – hörögte elcsuklón. – HyoRin. Várj.

- Kérlek, JongHyun... Szeress... Szeretni akarlak – dünnyögtem egyre kéjesebben simulva hozzá, s egyre jobban elveszítve a kontrollt a testem felett. – Kérlek... Kérlek, JongHyun... Kérlek – esdekeltem aléltan, mire hirtelen fenekembe markolt és megszorította.

- Képtelenség neked ellenállni, HyoRin – kapott ajkaimért, hogy mélyen megcsókolhasson, majd kicsit még ficánkolt alattam. – Csak akkor, ha megígéred, hogy itt leszel, mikor reggel felébredünk. – Vörös tincseimet megragadva zihálta ajkaimra gondolatait. – Töltsd velem az éjszakát – harapta meg alsó ajkamat.

- Itt... leszek... – nyögtem fel, mikor megéreztem lüktető férfiasságát érzékeny pontomnál. – Kérlek... A tiéd... akarok lenni. Egyedül...a tiéd... Kérlek...

- Szeress, hogy szerethesselek.

Ezzel kettőnk közé vezette bal kezét, kicsit még fészkelődött, majd bejáratomhoz igazította merev tagját. Egyszerre szakadt fel belőlünk egy mélyről jövő nyögés, ahogy lassú-határozott mozdulattal hatolt belém. Lüktetett bennem, ahogy egész testemet kitöltötte; a mámor átjárta mindenemet. Hibátlan szinkronban mozdultunk meg a következő másodpercben, és sodródtunk tovább a vágy tengerében. Szerelmes nőként akartam JongHyuné lenni, ami kitartásának és szavainak köszönhetően sikerült. Megszelídített. Egyedül ő volt rá képes.

* * * HyoMin POV * * *

- Hogy’ mi van? – Azt hittem, lábon kihordok egy szívinfarktust HyoJoo szavaitól.

- Unnie? Talán valami rosszat mondtam? – értetlenkedett megállás nélkül.

- HyoJoo! Van fogalmad róla, hogy mit csináltál?! – ripakodtam rá meggondolatlanul, mire a húgom szemébe hirtelen könnyek szöktek.

- Unnie? – szipogta.

- Ne haragudj, hugi, de én ezt nem akarom elhinni! – duzzogtam csalódottan és dühösen.

- De mit tettem, Unnie?! – kérdezte könnyeit nyeldesve.

Képtelen voltam felfogni, hogy a húgom szövetkezett ellenem a barátnőjével és keresztülhúzta minden számításomat. Ha JongHyunnak ma este mégsem sikerül megtörnie a jeget a nővéremnél, akkor félő volt, hogy odalesz minden küzdelmem és harcom, amit JongHyunnal kellett megvívnom. Arról nem beszélve, hogy HyoRin elevenen tép szét, ha megtudja a szervezkedéseinket.

Próbáltam úrrá lenni az indulataimon, és nem HyoJoo-nak esni, de ez volt eddigi életem egyik legnehezebb feladata. A legszívesebben kiszaladtam volna a világból, csak azért, hogy ne kelljen tovább ebben a jelenben léteznem. Nem akartam elfogadni, hogy a tervemet, amit olyan alaposan kidolgoztam, most egy tollvonással semmissé teszik. Cselekednem kellett, de magam sem tudtam, hogy mégis mit tegyek.

- Unnie? – kérdezte HyoJoo reszkető hangon. – Unnie... én... ne haragudj – szipogta lesütött szemekkel.

- Nem haragszom – mormoltam.

- De valamiért rám kiabáltál. Valamit csak tettem, amiért így reagáltál – dünnyögte lehajtott fejjel, teljesen megszégyenülve.

- Te ne haragudj, hugi, kicsit elragadtattam magam – motyogtam még mindig némi csalódottsággal. – Csak tudod, ez a hír eléggé kellemetlenül érintett.

- Kellemetlenül? – pislogott rám nagyokat, ahogy felemelte a fejét és tekintetünk találkozott.

- A helyzet az, hugi, hogy én is kitaláltam valamit a nővérünk kapcsán.

- Hah? – kidülledt szemekkel nézett rám. – Mit találtál ki? – hebegte totál képzavarban úszva.

- Valami egészen hasonlót, mint te és GwiBoon, azzal a különbséggel, hogy az én tervem már megvalósítás alatt van.

HyoJoo szinte alig hallotta, amiket mondok neki, olyannyira megleptem a szavaimmal. Hosszú percek teltek el, mire minden információt feldolgozott, aztán sikerült áttelepednünk a kanapéra és ott folytattuk tovább a diskurzust. Persze én még mindig nem tudtam hova tenni a húgom ötletét, miszerint vakrandira cipeli a nővérünket a tudta nélkül. Én legalább egy picit kivitelezhetőbb tervvel álltam elő.

- Unnie? – szólalt meg kisvártatva. – Mi az, hogy már megvalósítás alatt van? Mire akartál célozni?

- Hát tudod, a nővérünk ma egészen máshol tölti az éjszakáját – jegyeztem meg egy kósza mosollyal egybekötve.

- Pontosabban?

- A barátnőjénél. Pontosabban szólva a barátnőjének a bátyjánál. Vagyis nagyon remélem, hogy az ő szobájában fog aludni.

- Unnie, nem akarsz kevésbé rébuszokban beszélni? Mondjuk úgy, hogy én is értsek belőle valamit? – duzzogott kissé elégedetlenül.

- Aish! – sóhajtottam fel idegességemben. – Unnie ma JongHee-nél alszik, vagyis inkább remélem, hogy JongHyun nyújt neki oltalmat, és reggelre picit más szemmel látja majd Unnie ezt a világot, és képes lesz végre bízni is a hímneműekben.

- JongHyun? Unnie? Mit tervezel? – rebegtette pilláit kíváncsian.

- Beszéltem JongHyunnal, és rájöttem, hogy egy egyszerű hugicánál jobban kedveli a nővérünket. Ebből kifolyólag pedig rávettem, hogy udvaroljon HyoRinnek. Talán neki előbb beadja a derekát, mint valami ismeretlen srácnak, aki tényleg csak kihasználná megint.

- Aham.

HyoJoo csak ennyit tudott reagálni a hosszú monológomra. Mintha meg sem hallotta volna, amiket mondok, olyannyira üveges szemekkel meredt maga elé. Persze nagyokat bólogatott, mintha egyet értene velem, de éreztem, hogy valami sántít ebben a dologban. Összeráncoltam a szemöldökömet és a vállára szorítottam.

- Hugi? Hahó? – szólítgattam halkan.

- Itt vagyok – suttogta elkeseredetten.

- Most mi a baj? – néztem rá balgán. – Talán te nem örülsz, hogy sikerülhet ez a terv?

- Csak féltem HyoRint – bukott ki belőle kis idő múlva. – És ha JongHyun mégsem olyan, mint amilyennek mi látjuk vagy gondoljuk? – nézett rám homályos lélektükrökkel.

- Hidd el, hugi, hogy ha nem a két szememmel látom JongHyunt és hallom, ahogy a nővérünkről beszél vagy egyáltalán a nőkről, akkor eszembe nem jutott volna ez az egész. De JongHyunban van valami. Valami más.

* * * HyoJoo POV * * *

Ahogy hallgattam HyoMint a nővérünkről beszélni, valahogy szorítani kezdte egy érzés a gyomromat. Most tudatosult bennem csak igazán, hogy HyoRin mennyire megváltozott az elmúlt egy évben. Mintha nem is az a nővérem lenne, aki gyerekkoromban vigyázott rám és kitalált különfélébbnél különlegesebb dolgokat, hogyan derítsen jókedvre, mikor tönkrement a kedvenc játékom. Bármire rá tudtak venni Minnel, nekem csak bele kellett egyeznem. De most valóban egy másik HyoRin volt az életünk része, aki kifordult magából.

Miután átrágtuk magunkat a terveinken, HyoMin is belátta, hogy nekem is hozzá hasonlóak a szándékaim, noha én másik utat választottam. Ami persze nem feltétlenül baj, hiszen a több terv, mindig is jól jön. Főleg, ha HyoRin annyira makacs, hogy még JongHyunnak sem sikerül rajta változtatni. Akkor viszont nagy valószínűséggel már baltára lesz szükségünk. Elvégre: mindenkiből embert lehet faragni, más nem baltával.

A kellemes testvéri csevejünket a kulcszörgés hangja zavarta meg. Hirtelen azt hittem, hogy HyoRin állított be idő előtt, s ebben az elméletemben hamar követett a nővérem is. Egyszerre pattantunk fel a pamlagról és rohantunk is a bejárati ajtóhoz, de szinte azonnal meg is rökönyödtünk.

- Umma? – bukott ki HyoMinből a döbbent reakció, én csak tátott szájjal bámultam a küszöbön ácsingózó édesanyánkra.

- Sziasztok, lányok – köszönt egy fáradt mosollyal, majd beljebb araszolt a lakásba. – Hogy’ vagytok? Hogy’ megy a suli? – kérdezte nyúzottan.

- Elmegy – felelt HyoMin. – De Umma, hol van Appa? – forgatta a fejét.

- Apátok ma este a hotelban alszik – zuhant a keskeny heverőre, majd lerugdalva a magassarkúját, mélyet sóhajtott. – Meg holnap este is – dünnyögte félig csukott szemekkel.

- Umma? Mi ez az egész? Soha nem szoktátok külön tölteni az estéket – jegyezte meg a nővérem, ahogy anyához sétáltunk. – Mi történt?

- Aish – szusszantott fel nehézkesen. – Lányok, itt az ideje, hogy beszéljünk valamiről. Valami nagyon fontosról. Gyertek ide. – Lassan felegyenesedett, majd kitárva a karjait, maga mellé hívott mindkettőnket. – Hol a nővéretek? – kereste HyoRint.

- Egy barátnőjénél alszik – feleltem sietve, mielőtt még HyoMin elszólja magát.

- Értem – sóhajtott fel. – Akkor neki majd külön mondom el.

- Mit, Umma? Mit akarsz elmondani? Mi történt Appával? – faggatta őt megállás nélkül HyoRin.

- Azt én is szeretném tudni – motyogta maga elé, közben lehajtotta a fejét, és körmeit a kanapé szélébe mélyesztette. – Azt én is nagyon szeretném tudni, hogy mi ütött apátokba – szűrte fogai között.

- Umma? – pihegtük szinkronban.

- Apátok és én elválunk – törtek fel belőle a keserű szavak néhány perccel később. – Pontosabban szólva én adtam be a válópert, miután rajta kaptam őt egy fruskával nagyjából három hónappal ezelőtt.

- Umma... – szipogtam hitetlenkedőn.

- Az utóbbi időben meglehetősen furcsán viselkedett, egyre kevesebb időt szeretett volna velem tölteni a munka után is, aztán egyik délután felhívott HyoRin, hogy az iskolánál látta apátok autóját, amibe az egyik iskolatársa szállt be. Akkor azt hittem, hogy HyoRin rosszul látta csupán, de a bogarat sikerült elültetnie a fülemben, így másnap is odamentem az iskolához. Leparkoltam az egyik kisutcában és vártam, hogy felbukkanjon apátok. – Itt egy pillanatra elcsuklott a hangja, s tudtam, hogy most jön csak az igazi fekete leves.

- És? – súgta alig hallhatóan HyoMin.

- Felbukkant. Megvárta azt a lányt, utána elhajtottak a város egyik külkerületébe, és egy motelszobában töltötték a nap hátralévő részét. Szerettem volna azt hinni, hogy ez csak szórakozás lesz apátok részéről, de sajnos a magánnyomozók egészen másra jutottak.

- Magánnyomozók? – pislogtam meglepetten.

- Igen. Felbéreltem egy irodát, hogy kövessék őt, figyeljék meg és készítsenek róla jelentést. Kiderült, hogy ez a bizonyos viszony már régebb óta tart, és nem az volt az első eset. És persze nem is az utolsó. Ékszerekkel és ruhákkal halmozza el azt a csitrit, étterembe cipeli, romantikáznak, mint két kamaszkori szerelmes. – Ehhez a gondolathoz érve anyánál eltört a mécses, elfojtott zokogásban tört ki. – Az apátoknak viszonya van egy korotokbeli lánnyal és valószínűleg épp most is vele enyeleg valahol!

- Umma – nyüszítettem fel fájdalmamban.

- Oh, azt mondtam, hogy úgy látszik, a kislánynak sikerült végérvényesen magához láncolnia apátokat?

- Hah? – hebegte HyoMin, én csak a levegőmet tudtam kapkodni. – Umma?

- Teherbe ejtette apátok a szeretőjét. – Ujjait a kanapéba vájta, remegő karokkal kapaszkodott a bútorba, erején felül igyekezett tartania magát előttünk. – Gyereket csinált annak a fruskának, és most érte eldobja a húszéves házasságát és a három csodálatos lányát velem együtt! Egy kamaszlányért! – Kínok között zokogott fel az édesanyánk, s már mi sem tudtunk elég erősek lenni előtte.

Egyszerre bújtunk közelebb anyához, és karoltuk át remegő testét. Szüksége volt mindkettőnkre, de az lett volna a legjobb, ha HyoRin is itthon van, és ő is anyának nyújt támaszt. Hiszen ha HyoRin nincs, talán sosem derül ki ez az egész. Ám végre megértettünk mindent a nővéremmel. HyoRin ugyanazt élte át apánkkal is, mint az első szerelmével, s így érthető volt, miért is gondolkodik így a férfiakról. Hiszen az általa hősként szeretett férfi volt az, aki pontosan úgy bánt az édesanyánkkal, ahogy vele bánt HyunSeung.

32. fejezet [16+]

* * * HyoRin POV * * *

- Játék? Te most játékot űzöl belőlem?! – fakadtam ki idegesen, ahogy egy szó megütötte a fülemet. – Játékszernek nézel?

- A fenébe is, Park HyoRin! – kiáltotta el magát JongHyun ingerülten.

- Hazamegyek! – vágtam vissza, majd teljesen felegyenesedtem a kádban, ezzel JongHyun fölé magasodtam, a gyöngyöző habok lassan folytak végig a testemen.

- Nem mész te innen sehova! – fújtatott.

JongHyun is felpattant a földről, megragadta a tarkómat és egy erős mozdulattal ajkaira rántott. Olyan vadsággal csókolt meg, hogy majdnem beleszédültem. Alsó ajkamba harapott hevességében. A következő pillanatban mindkét karját csípőmre vezette, ujjait a fenekembe mélyesztette, s ösztönösen kulcsoltam össze lábaimat keskeny derekán, ívben feszültem meg tagjai között.

A szobájáig bukdácsoltunk, idáig nedves hátam valami bársonyos anyaghoz ért, JongHyun pedig teljes testével fölém magasodott. Egész bensőmben remegtem, ahogy ott feküdtem JongHyun alatt, forró csókjai pedig csak egyre inkább elvették a maradék józan eszemet is. Felhúztam a combjaimat, hogy egy bizonyos helyen sokkalta jobban érezzem. A csókba nyögtem, amikor megéreztem a keménységét lábaim között, JongHyun is elengedett egy morgást.

Megkapaszkodtam nyakában, miközben lassan ringatni kezdtem alatta csípőmet, egyre jobban éreztem büszkeségét dagadni odalent. Nem akartam megállni, mindenemmel JongHyunra vágytam, s ezt önkényesen is a tudomására hoztam. Egyetlen határozott mozdulattal téptem le a pólóját, majd tapadtam is fedetlen mellkasára, hogy formásan kidolgozott kockáit is érezhessem ajkaimhoz érni. Újabb és újabb visszafogott morgás hagyta el kissé duzzadt ajakpárját, s tudtam, hogy nem lehet visszaút.

Kapkodva kezdtem kihámozni a nadrágjából is, majd odaérve az alsóját vettem száműzetésbe. Hirtelen felkapta a fejét a vállgödrömből, ködös tekintettel nézett a szemembe. Már hajoltam is vissza ajkaira, amikor hátrébb húzta a fejét, hogy eltávolodjon. Lassan végigvezette rajtam csillogó szembogarait, majd megint összeakadt a pillantásunk.

- JongHyun? – ziháltam kissé rekedtes hangon.

- HyoRin. Nem akarlak bántani – csúsztatta tenyerét arccsontomra.

- Nem bántasz. Épp ellenkezőleg – csókoltam bele mancsába, majd közelebb hajoltam hozzá, hogy száját érje a következő. – Gyere, folytassuk. Tudom, hogy te is szeretnéd – suttogtam érzékien.

- És mi lesz holnap, HyoRin? – kérdezte teljes komolysággal.

- Mi lenne? – értetlenkedtem.

- Én is ezt kérdezem, HyoRin. Mi lesz holnap? Vagy holnapután. Egy hét múlva? Csak elsétálunk egymás mellett, mintha mi sem történt volna? Létezünk úgy, mint eddig a percig?

- JongHyun? – Még mindig nem fogtam fel, hogy miért kérdezget ilyeneket.

- Mit akarsz tőlem, HyoRin? Akarsz velem lenni?

- Nem egyértelmű? – mozdítottam meg a csípőmet JongHyun alatt, hogy nyomatékosítsam válaszomat.

- Csak erre az éjszakára akarsz, HyoRin? Csak arra kellek, hogy feledtessem veled a délután történteket? Kihasználnál engem is, mint a többi férfit az életedben?

- Nem – motyogtam lesütött szemekkel, alig hallhatóan. – Azt mondtad, hogy nem tudnál bántani. Én elhittem neked, JongHyun – dünnyögtem. – Elhittem, mert egy röpke időre megbíztam benned. De hibáztam. Nem kellett volna.

- Hibáztál? Miért gondolod, hogy hibáztál? – hajolt vissza hozzám, alkarjaival megtámaszkodott a fejem mellett.

- Mert most is épp azt teszed, mint a többi férfi az életemben. Heget ejtesz rajtam.

- Azért, mert óvni akarlak saját magadtól, nem jelenti azt, hogy heget kapsz tőlem is. Épp ellenkezőleg. Védeni akarlak, magadtól is. Ismerjük meg inkább egymást, hadd udvaroljak neked, ahogy azt egy kapcsolatban kell, s amikor mindketten megértünk arra a pillanatra, akkor ígérem, hogy itt sem fogok csalódást okozni neked. Ha tényleg velem akarsz lenni, akkor végigjárjuk a lépcsőfokokat, amik egy kapcsolathoz kellenek.

- JongHyun – mormoltam kissé elégedetlenül. – Miért nem lehet, hogy egyszerűen csak együtt vagyunk?

- Mert én azt a HyoRint szerettem mindig is, akit még HyunSeung előtt ismertem – puszilta meg bal kulcscsontomat, aztán megint mélyen a szemembe nézett.

- Az a HyoRin már rég meghalt. Megölte a lelkét HyunSeung – feleltem könnyeimmel küszködve.

- Akkor majd én feltámasztom, hogy örökké éljen. – Ezzel ajkamra hajolva némított el.

* * * HyoMin POV * * *

Megengedtem a kádat egy kicsit forróbb vízzel, amibe öntöttem kellő mennyiségű habfürdőt és természetesen némi levendulaolajat is csurgattam hozzá. Csakis annyit, hogy ne bódítson el, de azért kellőképpen ellazítsa az érzékszerveimet. Míg a kád megtelt a vízzel, addig átcsoszogtam a hálómba a telefonomért és odakészítettem a kicsiny szekrényre. Ledobálva a ruháimat, elmerültem a gyöngyöző habokban.

Szinte még el sem helyezkedtem igazán, amikor ütemesen rezegni kezdett a mobilom, s mosolyogva nyúltam is érte.

- Szia, Minnie-yah - beleremegtem a dallamba, ami fogadott a vonal túloldalán, túlságosan varázslatos volt.

- Szia, TaeMin-ah - pirultam el kissé.

- Hogy' vagy, Gyönyörűségem? Milyen volt a napod? - érdeklődött, amitől akaratlanul is elmosolyodtam.

- Nem rég váltunk el, azóta túl sok dolog nem történt velem, TaeMin-ah.

- Akkor csak nekem tűnik egy örökkévalóságnak, mire újra láthatlak - mormolta csalódottan. - Mit csinálsz most?

- Fekszem a kádban - feleltem könnyedén.

- Hm. - TaeMin elhallgatott, de egy parányi kuncogást még elfojtott előtte.

- TaeMin-ah? - szólongattam. - Hahó? Itt vagy még? Hallasz? TaeMin-ah?

- Igen, itt vagyok. Csak elgondolkodtam.

- Elgondolkodtál?

- Igen. Szoktam néha.

- Micsodán gondolkodtál?

- Mindenfélén, de most a legfőképpen rajtad.

- Rajtam? - hebegtem meglepetten.

- Ühüm. Rajtad.

- Pontosítanád egy kicsit? - kíváncsiskodtam félénken.

- Ebben a pillanatban épp azon merengtem, hogy milyen jó lenne megmosni a hátad és megszárítani a hajad fürdés után.

- T. Tae. TaeMin. - Köpni-nyelni nem tudtam a szavaitól, olyannyira váratlanul értek.

Végül összeszedtem magam és kipréseltem a torkomból néhány szót is a hebegésen kívül. Szerettem volna valami biztatót is mondani a hallottakra, de nem akartam hiú ábrándba ringatni. Amíg Rint nem győzöm meg az ellenérvekről, addig eszem ágában sincs áthívni magunkhoz. Huzamosabb ideig semmiképp sem. Pedig annyira jó lenne, ha végre TaeMin mellett tölthetnék egy teljes éjszakát, aztán az egész napot. Kis híján belefájdult a szívem a gondolataimba, amikor hallottam HyoJoo hangját a földszintről engem szólongatni.

Nehéz szívvel búcsúztam el TaeMintől, de mivel neki is kelnie kellett a tánciskola miatt, így hamar rá tudtam venni az elköszönésre. Majdnem elhűlt a víz, mire végeztem, sietve törölköztem meg, majd kapkodtam is magamra a ruháimat, hogy végül válthassak két szót a húgommal. Ráadásul el akartam újságolni neki, hogy mire tudtam rávenni JongHyunt és a nővérünk sikeresen nála is tölti ezt az estét. Semmi nem ronthatta el a kedvemet, s ahogy a földszintre értem, már ugrottam is HyoJoo nyakába, hogy együtt örülhessen velem.

- Unnie! Van egy nagyon jó hírem! - fogadott széles vigyorral az arcán.

- Nekem is! - ujjongtam hozzá hasonlóan.

- Előbb én! - vágott közbe izgatottan.

- Egész nap erre vártam! – próbálkoztam a fölényt megszerezni.

- Na~, kérlek, Unnie! Hadd én! – könyörgött csillogó szemekkel.

- Legyen! - bólintottam. – Mi az, amit ennyire el akarsz újságolni?

- GwiBoonnál voltam most délután, és sokat gondolkodtam a nővérünkről.

- Igen? Figyelek – szenteltem teljes figyelmet a húgomnak.

- Kitaláltuk GwiBoonnal, hogyan tudnánk normális pasit szerezni Unnie-nak! Csinált is a nevében legalább öt hirdetést, amire bőven akadt jelentkező. Már csak meg kell szerveznünk, hogy Rin elmenjen a vakrandikra, de erre KiBumnak lett egy nagyon remek ötlete. Na? Mit szólsz? – vigyorgott önfeledten, én viszont szabályosan sokkot kaptam a hallottaktól.

- Hogy mi van?! – bukott ki belőlem rögtönzött válaszom, azt sem tudtam, mégis mit feleljek erre az egészre, hiszen a saját húgom húzta keresztül a számításaimat.

- Unnie? – pillázott rám nagyokat értetlenségében. – Talán valami rosszat mondtam?

* * * HyoJoo POV * * *

Sötétedésig párnacsatáztunk KiBumékkal, amit mindig az idősebb testvér nyert. Kicsit egyhangúnak éreztem a viadalt, de sajnos még én sem tudtam elég jó hátvéd lenni GwiBoon számára. Ugyanis valahányszor rám mosolygott a bátyja, bennem annyiszor állt meg az ütő, és nem tudtam normálisan reagálni a körülöttem zajló szituációkra. Így esélyes volt a vereség és a maximális férfiúi győzelem.

Miután kifújtuk magunkat, GwiBoon a fürdőbe rohant, hogy előbb letusolhasson, ugyanis ha KiBum bekeveredik a fürdőbe, akkor bizony nem kerül elő egyhamar. Úgy két, két és fél óra elteltével. GwiBoon távozása után megragadtam a mellettem heverő párnák egyikét, majd sorban rendezgetni kezdtem őket. Lehetőleg mindegyiket a megfelelő helyre és pozícióba.

- Jól vagy, Jagiya? - zökkentett ki KiBum hangja merengésemből.

- Ühm. Persze. Csak kicsit elfáradtam a párnacsatában – mosolyogtam elnyűtten.

- Azt elhiszem – kuncogta, ahogy a hátam mögé lépett és átkarolt. – De nagyon ügyesen küzdöttél – puszilt bele nyakamba.

- Köszönöm – pironkodtam szégyenlősen.

- Mikor szeretnél hazaindulni? – fordított meg karjai között, majd mellkasára vont ugyanazzal a mozdulattal.

- Hm – sóhajtottam fel. – Nem tudom – bújtam bele tagjaiba.

- Inkább itt aludnál a húgomnál? – mosolyogta.

- Hah? – megemeltem a fejemet és KiBumra néztem.

- Vagy nálam? – incselkedett, hogy teljes zavarba hozzon kérdésével.

- Nem. Vagyis... én. Uhm... nem is tudom... Én – hebegtem vörösen izzó arccal.

- Semmi baj, Jagiya. – Egy apró puszit nyomott a homlokomra, aztán mélyen a szemembe nézett. – Elérkezik még az a nap, amikor minden éjszakát együtt töltünk.

Óvatosan lehajolt hozzám, s gyengédséggel telve simította össze ajkait az enyémmel. Beleszédültem a negédes mámorba, közelebb léptem KiBumhoz és átkulcsoltam nyakát karjaimmal. Elvesztem az ölelésében és a szerelmében. Minden egyes pillanat maga a mámor KiBum társaságában, s egyre biztosabb lettem a saját érzéseimben. HyoRin tévedett a férfiakat illetően.

Lehet, hogy vannak, akik pontosan olyanok, mint amilyennek lefestette őket, de vannak a tökéletes ellentétek is. Ahogyan KiBum is egyikük. Minden porcikámban éreztem, hogy KiBum teljes szívével szeret, nem tudna és nem is akarna sohasem bántani. Éreztem. Legbelül. A szívem legmélyéről. Már nem érdekelt, hogy HyoRin mit gondol, vagy milyen tapasztalatai vannak a férfiak terén, nekem nem volt szükségem több győzködésre velük kapcsolatban. KiBum rácáfolt minden elméletre, s ez nekem éppen elég volt a boldogságomhoz.

Érzékien elszakította ajkainkat, majd még egy parányi csókot lehelt a számra és homlokával megtámaszkodott az én homlokomon. Boldog voltam. Felhőtlenül boldog.

- Lassan tényleg indulnom kellene – pihegtem némi csalódottsággal.

- Igen. Későre jár – suttogta ő is elégedetlenül.

- Még elköszönök GwiBoontól, aztán hazaindulok.

- Még elköszönsz a húgomtól, aztán beülünk a kocsiba és hazaviszlek – szorította meg kissé a derekamat, hogy tudatosítsa terveit.

- Rendben – biccentettem.

- Elmondod a nővérednek, hogy mit találtatok ki? – érdeklődött.

- Igen, nagyon várom. Remélem, hogy örülni fog a híreknek! – mosolyogtam.

- Biztos vagyok benne, Jagiya – nyomott egy puszit az orrhegyemre.

- Már itt is vagyok! – robbant be a szobájába GwiBoon, ezzel szétröppentve minket. – Na! Ne itt éljétek ki a vágyaitokat! Van nektek saját rezidenciátok is! – hessegetett arrébb minket.

- Jól van, jól van, hugi. Megyek, átöltözöm és hazaviszem a barátnődet.

- Jól teszed! – biccentett GwiBoon.

- Odalent várlak – kaptam egy gyors arcra puszit, aztán már el is robogott a szobából.

Elköszöntem GwiBoontól, s meg is egyeztünk, hogy holnap megbeszélem azt a randit valamelyik sráccal. Alig vártam, hogy végre megoszthassam HyoMinnel is a híreket, s velem együtt örülhessen. Amikor viszont ez megtörtént, HyoMin cseppet sem úgy reagált, ahogy én azt elképzeltem. Sőt. Mintha valami nagyon rosszat csináltam volna. Olyan szemekkel nézett rám, hogy féltem, a tenyereimben landolnak szemgolyói. De mégis miért reagált így?

31. fejezet

* * * HyoRin POV * * *

Alig hunytam be a szemeimet, amikor hallottam az ajtósúrlódást és megéreztem JongHyun mámorító parfümjének illatát. A motoszkálásból ítélve lekuporodhatott a kád mellé, de csak akkor nyitottam ki a szemeimet, mikor megéreztem melegséget árasztó tenyerét a jobb vállamra simulni. Megemeltem a szemhéjaimat, s egy csillogó mélybarna szempárba botlott a tekintetem. Egy édes mosollyal egybekötve.

- Szia, Prücsök – suttogta csendesen.

- Szia – motyogtam, s éreztem, hogy a fülem tövéig vörösödöm, pedig ismervén magam, nem is vagyok annyira pirulós típus, ám JongHyun pillantásától és közelségétől még én is kellőképpen zavarba jöttem. – Öhm. – Nagyot kellett nyelnem, hogy leplezzem lányos félelmeimet, de JongHyun parányi mosolya valahogy mégis nyugalmat sugárzott.

- Inkább mégis egyedül maradnál? – Ellökte magát a mosdó falától, mire hirtelen válla után kaptam, félig kimászva a kádból, hogy megakadályozhassam a távozásban. – Prücsök? – Hirtelen öltött paradicsomszínt magára, ahogy végigsiklott rajtam mélybarna tekintetével. – Huh. – JongHyunból egy hatalmas levegővétel szakadt fel, ujjaim még mindig ragaszkodóan kapaszkodtak erős vállába. – HyoRin – sóhajtott fel ismét, majd felém fordulva, leküzdötte a kicsiny távolságot, térdein támaszkodva magasodott fölém.

- JongHyun? – pislogtam rá kérdő szemekkel, már nem is érdekelt, hogy félig kint van mindenem a vízből, ahogyan az sem izgatott, hogy esetleg megfázhatok így.

- HyoRin, ne haragudj rám, de~ – elhallgatott.

- Igen? Mi az, JongHyun? – rebegtettem pilláimat, egyre nagyobb zűrzavar keletkezett a fejemben.

Túl sokáig azonban nem volt időm tanakodni, vagy akár mélázgatni az élet nehéz dolgain, ugyanis a következő két szívdobbanásom között csak arra lettem figyelmes, hogy JongHyun mancsai közrefogják az arcomat, orra milliméternyire van az enyémtől, tekintetével az enyémet fürkészi, ajkai között forró sóhajok szöknek ki. Újra és újra letuszkoltam a felgyülemlő gombócokat, s egyetlen lélegzetvételt követően már JongHyunra tapadtam.

Szenvedéllyel telve simította össze ajkainkat, dübörgő mellkasa az én nedves mellkasomhoz feszült, kezei továbbra is arcomon pihentek, reszketve fontam lüktető nyakszirtje köré tagjaimat. Magam sem értettem miért, de viszonoztam a felhevült csókot. Visszacsókoltam. Újra és újra. Lassanként egyre követelőzőbben, egyre vadabbul akartam érezni JongHyunt.

- HyoRin – zihálta a csókunkba pillanatnyi elválásunkkor. – Ezt nem szabad folytatnunk. – Mutató ujjával szakította el forró ajakpárját a számtól, önkívületlenül pihegtem homlokomat az övének támasztva.

- Miért nem? – szuszogtam csukott szemekkel.

- Egyszerűen azért, mert nem akarok visszaélni a helyzettel. Most nagyon sérülékeny vagy, és belebolondulnék, ha most ártanék neked bármivel is – súgta még mindig nekem döntve kobakját.

- Kérlek, JongHyun – hajoltam ajkaira, hogy újra érezhessem őket az enyémre tapadni. – Tudom, hogy nem fogsz bántani – csókoltam meg nyakának ívét egy ponton, mire megremegett az érintéstől.

- HyoRin, ne kísérts – lihegte összeszorított szemekkel, ahogy végighúztam számat torokívén. – Kérlek~.

- Tudom, hogy te is szeretnéd – súgtam fülébe, majd érzékien fogaim közé szorítottam fülcimpáját.

- HyoRin – morogta vágytól fűtött hangon, bal kezének ujjait vörös tincseim közé fúrta és rászorított. – Nem lehet, HyoRin. – Óvatos mozdulattal húzta el a fejemet nyakából, majd ismét megtámaszkodott a homlokomon. – Sokkal fontosabb vagy annál, minthogy most leteperjelek, és túllőjünk egy bizonyos célon. Nem azért marasztaltalak, hogy a vége egy őrjítő szeretkezés legyen, hanem azért, hogy biztonságban tudd magad a délután történtek miatt.

-  Komolyan nem értelek, JongHyun – elhúzódtam tőle, és oldalra döntött fejjel bámultam rá tovább. – Másodszorra akarsz kihagyni egy ilyen alkalmat, mint ez?

- Te pedig másodszorra kínálod fel úgy magad, mintha ez lenne a kötelességed. HyoRin, hát tényleg nem érted, mire megy ki a játék? – kérdezte.

- Játék? Te most játékot űzöl belőlem?! – fakadtam ki idegesen, ahogy egy szó megütötte a fülemet. – Játékszernek nézel?

- A fenébe is, Park HyoRin! – kiáltotta el magát ingerülten.

- Hazamegyek! – vágtam vissza, majd teljesen felegyenesedtem a kádban, ezzel JongHyun fölé magasodtam, a gyöngyöző habok lassan folytak végig a testemen.

- Nem mész te innen sehova!

JongHyun is felpattant a földről, megragadta a tarkómat és egy erős mozdulattal ajkaira rántott. Olyan vadsággal csókolt meg, hogy majdnem beleszédültem. A következő pillanatban mindkét karját csípőmre vezette, ösztönösen kulcsoltam össze lábaimat keskeny derekán, ívben feszültem meg tagjai között. A szobájáig bukdácsoltunk, idáig nedves hátam valami bársonyos anyaghoz ért, JongHyun pedig teljes testével fölém magasodott. Egész bensőmben remegtem, ahogy ott feküdtem JongHyun alatt, forró csókjai pedig csak egyre inkább elvették a maradék józan eszemet is...

* * * HyoMin POV * * *

Amikor TaeYeon beszélni kezdett TaeMin múltjának egy fontos részéről, egyetlen piciny pillanatra megrémültem. Rettegtem, hogy bármikor megbánthatom, és én is egy újabb heget ejtek a lelkén. Megőrjített a tudat, hogy könnyedén árthatok annak, akit már-már rajongva szeretek. De tudtam, hogy TaeYeon mégis milyen választ vár tőlem. Olyat, amivel megnyugtathatom.

TaeYeon egy mosollyal reagálta le a szavaimat, s többre már nem is volt szükségem feleletként. A könnyed társalgásunkat a telefonom pittyegése szakította félbe, bocsánatot kértem legjobb barátnőmtől, és felmarkoltam a mobilomat az ágyamról. JongHyuntól érkezett üzenet. Sietve nyomtam rá az olvasatlan levelet jelző ikonra, majd izgatottan fürkésztem a benne rejlő sorokat. 

HyoRin ma nálam alszik. Nem kell tovább gondolnod semmit, mert nem fog történni közöttünk semmi. Nem akarom ilyen állapotban hazaengedni! Jó éjt, HyoMin!

 Már miért is gondolnék én tovább bármit is JongHyun és a nővérem között? Hiszen csak barátok. Vagyis olyasmik. Vagy mik. Jesszus?! HyoRin JongHyunnál alszik! Tényleg! Nem viccelt a nővérem, amikor ugyanezt mondta a telefonban. TaeYeon gyengéd vállon kocogtatása volt az, ami kirángatott a belső monológomból, szabályosan összerezzentem, ahogy eljutott a tudatomhoz az érintése.

- Minden rendben, Minnie? – rebegtette hosszú pilláit.

- Ühüm – mormoltam. – Csak JongHyun írt üzenetet.

- JongHyun? Mert? – pislogott. – Nem a nővéreddel kellene foglalkoznia? – faggatott tovább.

- Épp a nővérem miatt írt – nevettem fel könnyedén.

- Hah?

- Ő is azt írta, amit Rin mondott nekem a telefonban. – TaeYeon kidülledt pupillája láttán rögvest folytattam is tovább a gondolatomat, mielőtt még információhiány miatt sokkot kap a szobámban. – Felhívtam Rint, mert aggódtam érte, mire sikerült annyit kiszednem belőle, hogy JongHyunnál alszik. Most pedig JongHyuntól kaptam egy üzenetet ugyanezzel az információval, így végre biztos lehetek a tervemben. Legalábbis egy részében mindenképp – mosolyodtam el elégedetten.

- Pontosan melyik részében is? – kulcsolta össze karjait a mellkasa előtt.

- Abban, hogy JongHyun nagyon is érdeklődik a nővérem iránt, és ez a megszelídítősdi annyira nem is tűnik rossz ötletnek.

- Gondolod, hogy sikerül teljesíteni is?

TaeYeon hangjában újabb kétséget fedeztem fel, de azt hiszem, mindezt joggal. Hiszen egyáltalán nem bízott a nővéremben, arról nem beszélve, hogy általam nagyon is jól ismerte a pasi ügyeit. Egy kicsit én magam is elbizonytalanodtam, elvégre én is pontosan így vélekedtem a nővéremről és az állítólagos kapcsolatairól. De JongHyun. JongHyunban volt minden reményem. Maga a tökély Rin számára, és amit az üzenetben is írt, csak még inkább meggyőzött erről.

Nem akarja hazaengedni, ergo aggódik a nővéremért. Azért szokás aggódnunk, akihez érzelmileg fűződünk. Akár egy szimpla barátként, akár társként, de vonzódunk hozzá.  A korábbi beszélgetésünket felidézve pedig hittem, hogy JongHyun már valamelyest egy társat próbál keresni magának, nem pedig kalandot az életébe. Egyszerűen össze kell jönnie ennek a tervnek!

- Lassan mennem kell, Minnie – pillantott az órájára TaeYeon, majd halványpír ült ki arccsontjára.

- Tudnom kéne valamiről? – mosolyogtam TaeYeonhoz hajolva. – Csak nem WonShik van a dologban?

- Csak de – sóhajtotta felszabadultan. – És nem dolog, csak mozi.

- Mozi után séta? – kérdezősködtem. – Vagy inkább valami izgalmasabb? – húzogattam fel a szemöldökömet, hogy kicsikarjam az infókat a barátnőmből.

- Ha annyira tudni szeretnéd, akkor mozi után éjszakai kószálást tervezett a városban – bukott ki TaeYeonból vöröslő arccal.

- Aww~!

- Na! Hagyd abba! – vállamra csapott, mire mindketten hatalmas nevetésben törtünk ki.

Sokáig nem kuncoghattunk, mert ezúttal TaeYeon mobilja vetett véget az örömködésünknek, s egyértelmű volt, hogy WonShik keresi őt a megbeszélt randijuk miatt. Boldogan engedtem útjára a barátnőmet, majd ahogy becsuktam a távozásakor a bejárati ajtót, hirtelen fojtogatni kezdett egy érzés. A magány. Valakinek az észveszejtő hiánya. Egyetlen arc jelent meg előttem. Pontosabban szólva, egyetlen éjfekete szempár. TaeMin. TaeMin jelenlétére volt szükségem, hogy enyhítsen az érzésen. Mielőbb. Felrohantam a szobámba, s kihasználva az alkalmat, a fürdőbe vonultam, hogy hosszú nyugodalmas perceket szerezhessek magamnak a kádban ázva, közben pedig hallgathatom TaeMin andalító hangját a szokásos esti telefonunknak köszönhetően.

* * * HyoJoo POV * * *

- Társkereső? – szólalt meg KiBum.

- Ühüm – motyogtam.

- Minek? – kapta rám a tekintetét, én pedig tudtam, hogy azonnal meg kell nyugtatnom, különben a végén kombinálni kezd.

- GwiBoon ötlete volt. Szerinte ezzel hamar találhatunk megfelelő partnert HyoRin számára, így feltett pár hirdetést, azokat nézegettük most.

KiBum megkönnyebbülten felsóhajtott, majd feldolgozva az információkat, kérdőn pislogni kezdett. Éreztem, hogy mielőbb részletes beszámolót kell tartanom KiBumnak, mert lehet, hogy a végletekig összezavarodik, aztán abból félreértés kerekedik, majd összeveszéssel záródik. Ezt pedig egyáltalán nem akartam. Közelebb fészkeltem magam KiBumhoz és az ölembe húztam a kezeit, összefontam ujjainkat.

- Megtaláltam HyoRin cuccai között egy búcsúlevelet, amit HyunSeung írt neki a szakításukkor – kezdtem bele hosszas monológomba. – Felhívtam GwiBoont, hogy segítsen megoldani ezt az egészet, mert nem bírom nézni, ahogy Rin szenved, és végleg kifordul magából. Egyszerűen képtelen vagyok elviselni, hogy elveszítem a nővéremet egy pasi miatt. – KiBum ujjaira szorítottam aggodalmaim közepette, s hirtelen könnybe lábadt a szemem saját elmélkedéseimtől.

- GwiBoon pedig úgy gondolja, hogy épp egy társkereső lenne a jó megoldás a nővéred problémájára? – kérdezte megértőn.

- Igen, szerinte ez jó megoldás lehet.

- És te mit gondolsz erről? – biccentette oldalra a fejét, ahogy egymás tekintetébe merültünk.

- Van némi kétségem az ügyben – vallottam be az igazat lesütött szemekkel. – Plusz félek Rin reakciójától is, ha kiderül, hogy én mesterkedtem a háta mögött.

- Ezzel mondjuk egyet is tudnék érteni – kuncogta a fülembe, majd egy parányi puszival illetett. – De mégis hogyan akarjátok ezt az egészet kivitelezni? – tért vissza az eredeti témához.

- Mire gondolsz, Bummie? – emeltem meg szemhéjaimat.

- Valahogyan találkoznia kellene a kiválasztott fiúval, nem? – nevetett fel könnyelműen.

- Hát. Igen. Gondolom. Gondolom, ezt a húgod már ki is találta.

- Azt még értem, hogy a srácokkal ti beszélitek le a találkákat, de a nővéredet mégis hogy’ a bánatba veszitek rá, hogy elmenjen?

Ez volt az a mondat, ami még inkább gondolkodóba ejtett. Hiszen odáig kivitelezhető volt a dolog, hogy feltesszük a netre a hirdetést, jelentkezik rá néhány lehetséges pasi, aztán Rin nevében megbeszélünk valamiféle találkát egyikükkel. De ha Rin nem tud róla, akkor hogyan is mehetne el a randira? Fuccs minden tervünknek!

- Akkor szerinted rossz ötlet ez az egész társkeresősdi? – pilláztam aprókat KiBumra.

- Nem feltétlenül. – A monitorra nézett, majd megint rám emelte csillogó lélektükreit. – Akkor összejöhet a terv, ha például te beszélsz meg egy vásárlói körutat Rinnel oda a találkahelyre, és te leszel az, aki nem megy el a randevúra, HyoRin ellenben ott lesz, így létrejöhet az a vakrandi.

- Mondtam már, hogy mennyire szeretem az eszed?! – ujjongtam KiBum nyakába ugorva, mire megkapaszkodott a derekamban és magához ölelt.

- Csak az eszemért vagy velem? – kuncogta a nyakamba hajolva.

- Nem, paboya! – szorítottam meg egy szívdobbanásnyi időre, hogy tudassam vele, ostobaságokat hord össze szemrebbenés nélkül. – Azért szeretlek, mert szeretlek.

- Ez jó indok. Elfogadom.

KiBum előbújt a vállgödrömből, majd homlokra nyomott puszi után ajkaimat kereste meg, hogy egy érzéki csókkal zárjuk a korábbi csipkelődésünket. Ahogy megéreztem a forró ajakpárt számhoz érni, nem haboztam. Azonnal viszonoztam a negédes mámort, belefeledkeztem KiBum mámorító gyengédségébe. Noha, rajta kívül soha senkivel nem csókolóztam, talán az oviban volt egy kisfiú, akivel egyetlen egyszer sikerült egy gyors szájra puszi, de az valljuk be, közel sem hasonlítható egy igazi csókhoz; mégis KiBummal volt a legjobb ezt megtenni. S nem is akartam már más ajkakat érezni, amik bőrömhöz érnek. Ha GwiBoon nem toppan be egy magabiztos köhintéssel egyetemben, akkor pedig még tovább tarthatott volna a szenvedélyesebbé váló játékunk.

- Hol is tartottunk, HyoJoo? – pillázott vigyorogva. – Oppa? Kifelé! Női csacsogáshoz neked nem kell asszisztálnod! – fonta össze mellkasa előtt a karjait.

- Én csak picit foglalkoztam a barátnőddel, amíg te enyelegni méltóztattál a dolgozó szobában a barátoddal – nyújtotta ki a nyelvét megjegyzése végén.

- Yah! Mi nem szoktunk WooHyunnal enyelegni! – csattant fel vérvörös színben úszó arccal.

- Hátperszehogynem! – vágott vissza önelégülten vigyorogva. – Csak fél órába telik az, hogy letegyétek a telefont búcsúzáskor. – Ebben a másodpercben landolt egy mamusz KiBum mellkasán, ami GwiBoon lábáról került le, ami egyenesen vezetett egy testvéri párnacsatához, s amit még én sem úszhattam meg egyikük révén sem.