33. fejezet [18+]

* * * HyoRin POV * * * [18+]

- Az a HyoRin már rég meghalt. Megölte a lelkét HyunSeung, mikor kidobta a szemétbe – feleltem könnyeimmel küszködve.

- Akkor majd én feltámasztom, hogy örökké éljen. – Ezzel ajkaimra hajolva némított el újfent.

Bal tenyere továbbra is arcomon pihent, úgy ösztönözve, hogy viszonozzam a csókját. Ám ez a csók korántsem hasonlított az előzőekhez. Érzéki volt, ez igaz, és szenvedélyes is meglehetősen, ellenben tele volt gyengédséggel és féltéssel. Mintha rettegne attól, hogy egy váratlan pillanatban véget érne.

Remegve emeltem fel mindkét karomat és átkulcsoltam nyakát velük. Lejjebb húztam magamhoz, miközben picit helyezkedtem JongHyun alatt. Felkorbácsolta minden érzékszervemet és sodródni akartam az árral, mint általában. Azonban mégis másként mozdított meg valamit odabent. Nem akartam tagadni, hogy minden porcikámban vágyom az érintésére, de mégis azt szerettem volna, ha másként ér hozzám, mint a többi férfi, akivel valaha dolgom volt.

- JongHyun – sóhajtottam a csókba, miközben közelebb préseltem magamhoz.

- HyoRin? – zihálta mélyen búgó hangon, majd folytatta is tovább a negédes játékot.

- JongHyun – nyögtem nevét elfojtottan. – Miért? Miért... mondtad...? Miért...? – kapkodtam szájából a levegőt két mélyebb csók között.

- Mert ez az igazság. – Picit feljebb emelte fejét, s áthatóan a szemembe nézett. – Hiányzik az a HyoRin, és tudom, hogy idebent van a fal mögött. – Elvette arcomról bal tenyerét és mellkasom közepére simította azt. – Fogságban tartod, hogy ne ártson neki senki, de ha engeded, akkor majd én megvédem őt. – Ujjbegyeivel érzékien lekövette pórusaimat, kulcscsontomnál elidőzött kissé, aztán megint melleim között éreztem forró kezét.

- Ha szabadon engedem, megígéred, hogy nem fogod bántani? Nem hagyod, hogy bárki ártson neki? – kérdeztem homályos szemekkel.

- Mindenemmel oltalmazni foglak, HyoRin. Vigyázok rád. – Lágy puszit nyomott a homlokomra, majd megint összefonódott pillantásunk. – Szabadjára engeded azt a HyoRint?

- Szeress, és megmutatom, én miként tudok szeretni. – Alig hallhatóan törtek fel belőlem a szavak.

- Rin-ah – szuszogta érzékien, majd ismét csókkal forrasztotta össze szánkat.

Megkapaszkodtam JongHyun nyakában, miközben ő is átkulcsolta tagjait derekamon, aztán egy gondolattal később hátára fordult. Magával húzva engem is. Teljes testtel fölé magasodtam, lábaim közé szorítottam combjait, azzal sem törődtem, hogy anyaszült meztelenül pihegek felette és úgy csókolom tovább. JongHyunnak könnyű dolga volt felfedező utat bejárnia rajtam, könnyűszerrel hozzáfért mindenemhez. Újabb és újabb remegéssel reagáltam a cirógatásaira, amiket olykor egy csókba engedett kaján kacajjal toldott meg.

Nem voltam rest én sem viszonozni a karmolászásait és az érzéki játékait. Bekíváncsiskodtam a pólója alá, aztán egy ügyes mozdulattal lefejtettem róla. Forró bőre meztelen mellkasomhoz ért, eszemet vesztettem a másodperc tört része alatt. Hevesen hámoztam ki a nadrágjából, s utat találva alsójához, abból is igyekeztem mielőbb kiszabadítani. Egyre mélyebb hangok törtek fel belőle, melyek néha már artikulálatlan nyögések voltak. Megrészegített.

Egyre többször mozdult meg alattam, s a dudor az ágyékánál azzal egyenes arányban növekedett. Feltüzelt, s nem akartam már megállni. Szabadjára engedtem azt a HyoRint, akit régóta láncra verve tartok, hogy megtarthassam az ígéretemet JongHyunnak. Kész voltam belevágni abba, amire kért. Kész voltam végre újra magamat adni egy férfi szerelméért.

- HyoRin – hörögte elcsuklón. – HyoRin. Várj.

- Kérlek, JongHyun... Szeress... Szeretni akarlak – dünnyögtem egyre kéjesebben simulva hozzá, s egyre jobban elveszítve a kontrollt a testem felett. – Kérlek... Kérlek, JongHyun... Kérlek – esdekeltem aléltan, mire hirtelen fenekembe markolt és megszorította.

- Képtelenség neked ellenállni, HyoRin – kapott ajkaimért, hogy mélyen megcsókolhasson, majd kicsit még ficánkolt alattam. – Csak akkor, ha megígéred, hogy itt leszel, mikor reggel felébredünk. – Vörös tincseimet megragadva zihálta ajkaimra gondolatait. – Töltsd velem az éjszakát – harapta meg alsó ajkamat.

- Itt... leszek... – nyögtem fel, mikor megéreztem lüktető férfiasságát érzékeny pontomnál. – Kérlek... A tiéd... akarok lenni. Egyedül...a tiéd... Kérlek...

- Szeress, hogy szerethesselek.

Ezzel kettőnk közé vezette bal kezét, kicsit még fészkelődött, majd bejáratomhoz igazította merev tagját. Egyszerre szakadt fel belőlünk egy mélyről jövő nyögés, ahogy lassú-határozott mozdulattal hatolt belém. Lüktetett bennem, ahogy egész testemet kitöltötte; a mámor átjárta mindenemet. Hibátlan szinkronban mozdultunk meg a következő másodpercben, és sodródtunk tovább a vágy tengerében. Szerelmes nőként akartam JongHyuné lenni, ami kitartásának és szavainak köszönhetően sikerült. Megszelídített. Egyedül ő volt rá képes.

* * * HyoMin POV * * *

- Hogy’ mi van? – Azt hittem, lábon kihordok egy szívinfarktust HyoJoo szavaitól.

- Unnie? Talán valami rosszat mondtam? – értetlenkedett megállás nélkül.

- HyoJoo! Van fogalmad róla, hogy mit csináltál?! – ripakodtam rá meggondolatlanul, mire a húgom szemébe hirtelen könnyek szöktek.

- Unnie? – szipogta.

- Ne haragudj, hugi, de én ezt nem akarom elhinni! – duzzogtam csalódottan és dühösen.

- De mit tettem, Unnie?! – kérdezte könnyeit nyeldesve.

Képtelen voltam felfogni, hogy a húgom szövetkezett ellenem a barátnőjével és keresztülhúzta minden számításomat. Ha JongHyunnak ma este mégsem sikerül megtörnie a jeget a nővéremnél, akkor félő volt, hogy odalesz minden küzdelmem és harcom, amit JongHyunnal kellett megvívnom. Arról nem beszélve, hogy HyoRin elevenen tép szét, ha megtudja a szervezkedéseinket.

Próbáltam úrrá lenni az indulataimon, és nem HyoJoo-nak esni, de ez volt eddigi életem egyik legnehezebb feladata. A legszívesebben kiszaladtam volna a világból, csak azért, hogy ne kelljen tovább ebben a jelenben léteznem. Nem akartam elfogadni, hogy a tervemet, amit olyan alaposan kidolgoztam, most egy tollvonással semmissé teszik. Cselekednem kellett, de magam sem tudtam, hogy mégis mit tegyek.

- Unnie? – kérdezte HyoJoo reszkető hangon. – Unnie... én... ne haragudj – szipogta lesütött szemekkel.

- Nem haragszom – mormoltam.

- De valamiért rám kiabáltál. Valamit csak tettem, amiért így reagáltál – dünnyögte lehajtott fejjel, teljesen megszégyenülve.

- Te ne haragudj, hugi, kicsit elragadtattam magam – motyogtam még mindig némi csalódottsággal. – Csak tudod, ez a hír eléggé kellemetlenül érintett.

- Kellemetlenül? – pislogott rám nagyokat, ahogy felemelte a fejét és tekintetünk találkozott.

- A helyzet az, hugi, hogy én is kitaláltam valamit a nővérünk kapcsán.

- Hah? – kidülledt szemekkel nézett rám. – Mit találtál ki? – hebegte totál képzavarban úszva.

- Valami egészen hasonlót, mint te és GwiBoon, azzal a különbséggel, hogy az én tervem már megvalósítás alatt van.

HyoJoo szinte alig hallotta, amiket mondok neki, olyannyira megleptem a szavaimmal. Hosszú percek teltek el, mire minden információt feldolgozott, aztán sikerült áttelepednünk a kanapéra és ott folytattuk tovább a diskurzust. Persze én még mindig nem tudtam hova tenni a húgom ötletét, miszerint vakrandira cipeli a nővérünket a tudta nélkül. Én legalább egy picit kivitelezhetőbb tervvel álltam elő.

- Unnie? – szólalt meg kisvártatva. – Mi az, hogy már megvalósítás alatt van? Mire akartál célozni?

- Hát tudod, a nővérünk ma egészen máshol tölti az éjszakáját – jegyeztem meg egy kósza mosollyal egybekötve.

- Pontosabban?

- A barátnőjénél. Pontosabban szólva a barátnőjének a bátyjánál. Vagyis nagyon remélem, hogy az ő szobájában fog aludni.

- Unnie, nem akarsz kevésbé rébuszokban beszélni? Mondjuk úgy, hogy én is értsek belőle valamit? – duzzogott kissé elégedetlenül.

- Aish! – sóhajtottam fel idegességemben. – Unnie ma JongHee-nél alszik, vagyis inkább remélem, hogy JongHyun nyújt neki oltalmat, és reggelre picit más szemmel látja majd Unnie ezt a világot, és képes lesz végre bízni is a hímneműekben.

- JongHyun? Unnie? Mit tervezel? – rebegtette pilláit kíváncsian.

- Beszéltem JongHyunnal, és rájöttem, hogy egy egyszerű hugicánál jobban kedveli a nővérünket. Ebből kifolyólag pedig rávettem, hogy udvaroljon HyoRinnek. Talán neki előbb beadja a derekát, mint valami ismeretlen srácnak, aki tényleg csak kihasználná megint.

- Aham.

HyoJoo csak ennyit tudott reagálni a hosszú monológomra. Mintha meg sem hallotta volna, amiket mondok, olyannyira üveges szemekkel meredt maga elé. Persze nagyokat bólogatott, mintha egyet értene velem, de éreztem, hogy valami sántít ebben a dologban. Összeráncoltam a szemöldökömet és a vállára szorítottam.

- Hugi? Hahó? – szólítgattam halkan.

- Itt vagyok – suttogta elkeseredetten.

- Most mi a baj? – néztem rá balgán. – Talán te nem örülsz, hogy sikerülhet ez a terv?

- Csak féltem HyoRint – bukott ki belőle kis idő múlva. – És ha JongHyun mégsem olyan, mint amilyennek mi látjuk vagy gondoljuk? – nézett rám homályos lélektükrökkel.

- Hidd el, hugi, hogy ha nem a két szememmel látom JongHyunt és hallom, ahogy a nővérünkről beszél vagy egyáltalán a nőkről, akkor eszembe nem jutott volna ez az egész. De JongHyunban van valami. Valami más.

* * * HyoJoo POV * * *

Ahogy hallgattam HyoMint a nővérünkről beszélni, valahogy szorítani kezdte egy érzés a gyomromat. Most tudatosult bennem csak igazán, hogy HyoRin mennyire megváltozott az elmúlt egy évben. Mintha nem is az a nővérem lenne, aki gyerekkoromban vigyázott rám és kitalált különfélébbnél különlegesebb dolgokat, hogyan derítsen jókedvre, mikor tönkrement a kedvenc játékom. Bármire rá tudtak venni Minnel, nekem csak bele kellett egyeznem. De most valóban egy másik HyoRin volt az életünk része, aki kifordult magából.

Miután átrágtuk magunkat a terveinken, HyoMin is belátta, hogy nekem is hozzá hasonlóak a szándékaim, noha én másik utat választottam. Ami persze nem feltétlenül baj, hiszen a több terv, mindig is jól jön. Főleg, ha HyoRin annyira makacs, hogy még JongHyunnak sem sikerül rajta változtatni. Akkor viszont nagy valószínűséggel már baltára lesz szükségünk. Elvégre: mindenkiből embert lehet faragni, más nem baltával.

A kellemes testvéri csevejünket a kulcszörgés hangja zavarta meg. Hirtelen azt hittem, hogy HyoRin állított be idő előtt, s ebben az elméletemben hamar követett a nővérem is. Egyszerre pattantunk fel a pamlagról és rohantunk is a bejárati ajtóhoz, de szinte azonnal meg is rökönyödtünk.

- Umma? – bukott ki HyoMinből a döbbent reakció, én csak tátott szájjal bámultam a küszöbön ácsingózó édesanyánkra.

- Sziasztok, lányok – köszönt egy fáradt mosollyal, majd beljebb araszolt a lakásba. – Hogy’ vagytok? Hogy’ megy a suli? – kérdezte nyúzottan.

- Elmegy – felelt HyoMin. – De Umma, hol van Appa? – forgatta a fejét.

- Apátok ma este a hotelban alszik – zuhant a keskeny heverőre, majd lerugdalva a magassarkúját, mélyet sóhajtott. – Meg holnap este is – dünnyögte félig csukott szemekkel.

- Umma? Mi ez az egész? Soha nem szoktátok külön tölteni az estéket – jegyezte meg a nővérem, ahogy anyához sétáltunk. – Mi történt?

- Aish – szusszantott fel nehézkesen. – Lányok, itt az ideje, hogy beszéljünk valamiről. Valami nagyon fontosról. Gyertek ide. – Lassan felegyenesedett, majd kitárva a karjait, maga mellé hívott mindkettőnket. – Hol a nővéretek? – kereste HyoRint.

- Egy barátnőjénél alszik – feleltem sietve, mielőtt még HyoMin elszólja magát.

- Értem – sóhajtott fel. – Akkor neki majd külön mondom el.

- Mit, Umma? Mit akarsz elmondani? Mi történt Appával? – faggatta őt megállás nélkül HyoRin.

- Azt én is szeretném tudni – motyogta maga elé, közben lehajtotta a fejét, és körmeit a kanapé szélébe mélyesztette. – Azt én is nagyon szeretném tudni, hogy mi ütött apátokba – szűrte fogai között.

- Umma? – pihegtük szinkronban.

- Apátok és én elválunk – törtek fel belőle a keserű szavak néhány perccel később. – Pontosabban szólva én adtam be a válópert, miután rajta kaptam őt egy fruskával nagyjából három hónappal ezelőtt.

- Umma... – szipogtam hitetlenkedőn.

- Az utóbbi időben meglehetősen furcsán viselkedett, egyre kevesebb időt szeretett volna velem tölteni a munka után is, aztán egyik délután felhívott HyoRin, hogy az iskolánál látta apátok autóját, amibe az egyik iskolatársa szállt be. Akkor azt hittem, hogy HyoRin rosszul látta csupán, de a bogarat sikerült elültetnie a fülemben, így másnap is odamentem az iskolához. Leparkoltam az egyik kisutcában és vártam, hogy felbukkanjon apátok. – Itt egy pillanatra elcsuklott a hangja, s tudtam, hogy most jön csak az igazi fekete leves.

- És? – súgta alig hallhatóan HyoMin.

- Felbukkant. Megvárta azt a lányt, utána elhajtottak a város egyik külkerületébe, és egy motelszobában töltötték a nap hátralévő részét. Szerettem volna azt hinni, hogy ez csak szórakozás lesz apátok részéről, de sajnos a magánnyomozók egészen másra jutottak.

- Magánnyomozók? – pislogtam meglepetten.

- Igen. Felbéreltem egy irodát, hogy kövessék őt, figyeljék meg és készítsenek róla jelentést. Kiderült, hogy ez a bizonyos viszony már régebb óta tart, és nem az volt az első eset. És persze nem is az utolsó. Ékszerekkel és ruhákkal halmozza el azt a csitrit, étterembe cipeli, romantikáznak, mint két kamaszkori szerelmes. – Ehhez a gondolathoz érve anyánál eltört a mécses, elfojtott zokogásban tört ki. – Az apátoknak viszonya van egy korotokbeli lánnyal és valószínűleg épp most is vele enyeleg valahol!

- Umma – nyüszítettem fel fájdalmamban.

- Oh, azt mondtam, hogy úgy látszik, a kislánynak sikerült végérvényesen magához láncolnia apátokat?

- Hah? – hebegte HyoMin, én csak a levegőmet tudtam kapkodni. – Umma?

- Teherbe ejtette apátok a szeretőjét. – Ujjait a kanapéba vájta, remegő karokkal kapaszkodott a bútorba, erején felül igyekezett tartania magát előttünk. – Gyereket csinált annak a fruskának, és most érte eldobja a húszéves házasságát és a három csodálatos lányát velem együtt! Egy kamaszlányért! – Kínok között zokogott fel az édesanyánk, s már mi sem tudtunk elég erősek lenni előtte.

Egyszerre bújtunk közelebb anyához, és karoltuk át remegő testét. Szüksége volt mindkettőnkre, de az lett volna a legjobb, ha HyoRin is itthon van, és ő is anyának nyújt támaszt. Hiszen ha HyoRin nincs, talán sosem derül ki ez az egész. Ám végre megértettünk mindent a nővéremmel. HyoRin ugyanazt élte át apánkkal is, mint az első szerelmével, s így érthető volt, miért is gondolkodik így a férfiakról. Hiszen az általa hősként szeretett férfi volt az, aki pontosan úgy bánt az édesanyánkkal, ahogy vele bánt HyunSeung.