2015. november 12., csütörtök

Prológus

Olyan egyszerűnek tűnt minden. Olyan kiszámíthatónak és monotonnak. A napok peregtek egymás után, semmi változatosság egyikben sem. Mindhárman élték az életüket. Az egyikük talán még jobban is, mint a másik kettő. Helyettük is falta az életet. Nagy kanállal. De az Élet kiszámíthatatlan.
Egy napon nem várt fordulatot vett az Élet kereke, és az mindent felborított. Az utolsó fűszálig, egyetlen nap alatt. Onnantól nem számított már más, csak Ő. Mellette. Vele. Együtt. Bármi is legyen az ára, megfizeti. Mert van valami, ami még az élvezetnél is fontosabb lett azon a napon... Ő. Ő mindennél lényegesebb.
Három lány különleges története, különleges barátokkal és még különlegesebb szerelmekkel. Három különböző természet, de mégis van egyetlen közös bennük. Legbelül pontosan ugyanarra várnak és vágynak mindhárman. Az Örökké tartó Igaz Szerelemre...

2 megjegyzés :

  1. Unnie, megint csak megfogtál :D
    Érdekes sztorinak ígérkezik, és mint eddig sok írásod, ez is a könyvjelzőim között végezte :D
    Meg hát úgy gondolom, hogy állíthatom azt, hogy a kedvenc írómmá nőtted ki magad, ugyanis az írásaid magukkal ragadóak és élvezetesek :3
    Imádom olvasni őket, és remélem, még sokáig tehetem^^
    Nagyon várom a folytatást, Hwaiting, Unnie! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dongsaeng-ah! *-*
      Nagyon boldoggá tesz, hogy ezzel az írással is megfogtalak, és ígéretesnek gondolod. <3 A könyvjelzőkkel pedig nem vagy egyedül... ;) A tieid is ott végezték nálam... :3
      Egy "írónak" nem lehet megtiszteltetőbb, amikor egy másik - általa tehetségesnek tartott - író kedvencévé növi ki magát. Ritkán érnek ilyen elismerések, és hálás vagyok minden szavadért, és minden egyes kommentedért! <3 <3 <3
      Igyekszem kihozni magamból - és a történetből is - a legjobbat, és élvezetesre megírni a fejezeteket.
      Amíg Imádott Múzsám el nem hagy, addig igyekszek minden gondolatot megfogalmazni, és azt papírra vésni... <3
      Kamsahamnida, Dongsaeng-ah! Saranghae! <3 :*

      Törlés

Hope Land of Grafic